Hunor ​és Magyar

• Példány állapota: jó

– Hát menjetek el ti – mondták a magyarok –, mi itt maradunk. Ha találtok elég nagy földet, adjátok hírül, s utánatok megyünk. Ha nem találtok, forduljatok vissza, majd összeszorulunk, ahogy lehet. Kicsi helyen is megférnek, kik egymást szeretik.
Helyeselték mindannyian ezt a beszédet. Menjenek a hunok, maradjanak a magyarok. Hanem mikor éppen indulóban voltak, búcsúzkodtak, megszólal Atilla, Bendegúz fia: – Hát az Isten kardja kié lesz ezután: hunoké-e, vagy a magyaroké?
Mert, hogy szavamat ne felejtsem, mikor a magyarok és hunok elfoglalták Szittyaországot, egy kardot szenteltek az Istennek, aki megsegítette, hogy legyőzhetik Szittyaország népét. Ezt a kardot Isten kardjának hívták, jussa volt hozzá minden nemzetségnek. Azt mondták a táltosok: míg ez a kard meglesz, ne féljetek semmiféle népektől, veletek az Isten.

Tartalomjegyzék

A csodaszarvas
Az Isten kardja
A Hadak útja
Attila földje
Csicser
Lehel kürtje
Botond
Andorás vitéz
A pöstyéni leánykút
A bujdosó herceg
A remetekirály
Szent László
Deák Balázs
Hiripné fiai
Zeta vára
Bálványos vár
A táltos asszony
A jégpáncélos vitéz
Az ikrek
Béla kisasszony
Tatár hídja
Hét juhakol
A ljetavai pap
Csalatornya
A halál anyja
Az aranyfonál
A hű szolga
A galambok
A mohos tulkai
A szekeres ember
A hamis eskü

• Szerző: Benedek Elek
• Darab: 1
• Állapot: jó