Az 1222-ben kelt Aranybulla, történelmünk egyik legfontosabb hitlevele, a magyar alkotmányossági jogi alapja volt évszázadokon át. Az okmány jogok, kötelességek kánona, a nemzet és a király szerződése, amely az ország megtartását, politikai egységét vigyázta. A magyar nemzet ez idő tájt és épp az Aranybulla alapján még több mint hatszáz évig a magyar nemességet jelentette. A feudális rend okirata tehát az Aranybulla. Hazánk polgárosodásának ezért lesz majd a későbbiekben részben gátja, de ugyanakkor – a Habsburgok ellenében – a függetlenség alkotmányos dokumentuma is. Nem véletlen, hogy a latinul írott oklevél első magyar nyelvű közzétételére épp 1805-ben került sor. Akkori megjelentetése – Virág Benedek ízes fordításában – egyértelmű tiltakozás volt a magyar alkotmányt felszámolni igyekvő, a Magyarország politikai önállóságát megsemmisíteni óhajtó Habsburgokkal szemben.