II. Katalin

Heléne Carrére d’Encausse, a neves francia történész Katalin pályájának minden mozzanatára kitér. Bemutatja sokszínű személyiségét. A törvényhozó gyűlést összehívó, majd visszatáncoló reformert, Pugacsov lázadásának irgalmatlan leverőjét. Az Oroszország befolyását meghatványozó hódítót, az orosz oktatásügy előmozdítóját, a vallási türelem, az egyéni vállalkozás útjának egyengetőjét – aki elvben ellenzi a jobbágysort, de jobbágyok tízezreit adományozza jutalmul híveinek. Az orosz irodalom tizenkilencedik századi fénykorának előkészítőjét, aki maga is bőséggel ír pamfletet, színdarabot, s nem mellékesen fordít és fordíttat, meg persze a nőt, az anyát, a nagyanyát. S felvillantja környezetének jeles alakjait. Poniatowski Szaniszlót, aki az ifjú trónörökösné rajongó szeretőjeként lép színre, s utóbb mint Lengyelország utolsó, dicstelen királya kerül süllyesztőbe. A minden hájjal megkent Panyin grófot, a legfőbb kegyenceket, a csélcsap Orlovot és a duhaj látnok Patyomkint, Pált, a kétes származású, ám apjához való hasonlatossága okán gyűlölt fiút, aki mégiscsak trónra kerül, és példátlan temetést rendez szüleinek – a leányági örökösödés eltörlésével pedig megássa a Romanovok majdani sírját is.