Ki ne emlékeznék Breughel híres képére, az Ikarosz bukásá-ra. Szép és döbbenetes kép. Már-már idilli tájon békésen szánt a szántóvető, halászik a halász, legelteti nyáját a juhász, vitorláikat bontják a hajók. És senki sem figyel föl arra, hogy ebben a békés, hétköznapi pillanatban valaki a magasból, szárnyaszegetten, belezuhan a tengerbe. Nem ismerünk-e magunkra a szántóvetőben, juhászban, halászban? Belemerülve mindennapjaink gondjaiba-örömeibe, mi vajon észrevesszük-e az élet nagy drámáit? Látjuk-e, hogy a Lét tündöklő fényei és sötét árnyai időnként átsugároznak a mindennapi élet felszínén? Tudjuk-e, hogy -Ingmar Bergman szavaival élve- egy nagyon nagy történet szereplői vagyunk? Tudjuk-e, hogy életünk, akár akarjuk, akár nem, Sorssá alakul át? S vajon van-e lehetőségünk arra, hogy mi alakítsuk sorsunkat? Az emberi kaland című trilógia e harmadik kötetében ilyen kérdésekre keresi a szerző a választ.
