Ez egy könyvféle dolog. Emlékkönyv az Időben egy távoli voltról… iskoláról, tanulásról, tanár(ok)ról és a PÉLDÁRÓL, Kiss Árpádról szól.
Benne szándékaink, törekvéseink, cselekvéseink egybeesése, vállalása, ami mindig lehet… most is… másként is…
Nem dokumentum. A valóságból csak annyi, hogy létezett programozott tanítás-tanulás, és már alkalmazott pedagógiai újítás is. Az egészből ez töredék…
Az emlékkönyv nem a mából szól vissza „megokosodva”; csak azt rögzíti, ahogy volt, pontosan úgy. Nem fogalmaz meg üzenetet senkinek semmiről.
Most szebbek a számítógép betűi az írógépénél. A számítógépről lehívott színes képek és betűsorok szerkesztése bizony esztétikusabb az eredetileg kézzel ragasztott képeknél és az írógéppel írt szövegű komplex nyelvtani munkalapoknál. Az emlékkönyvben ennyi új van a mából.
Ezért, és egyáltalán az emlékkönyv létrejöttéért a mában mondok köszönetet Winkler Margit tanárnak és Makovecz Benjámin grafikusművésznek.
