Kránitz Mihály (szerk.)

Istenkereső ​tudósok

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

A ​XX. század magyar katolikus teológusainak műveiből és tanításaiból hatalmas szellemi háttér rajzolódik ki előttünk. A II. világháború előtti magyar szellemi reneszánsz a teológia területén is nagyot alkotott. A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) bizonyos értelemben határkő volt: lezárt egy korábbi, és megnyitott egy új korszakot a teológiai kezdeményezések történetében. Az 1960-as évek nem tették lehetővé a magyar katolikus Egyház számára, hogy közvetlenül bekapcsolódjon a zsinati munkába. A zsinati szövegek lefordításával azonban bel- és külföldön számos olyan magyar teológus jelent meg, akik a zsinatot követő teológiai feldolgozó munkából kivették a részüket.
Negyven éven át az Egyház s annak teológiája súlyos külső és belső nyomás alatt állt. A teológia mégis létezett. 1964-től a részleges vatikáni megállapodással lehetőség nyílt arra, hogy a magyar püspökök tehetséges papokat küldjenek külföldre, elsősorban Rómába. A teológiát oktatóknak mégis kevés lehetőségük volt a publikálásra. Nevelők és teológiatanárok csak szigorú ellenőrzés alatt taníthattak. A magyar teológiának ebben az összetett helyzetben kellett megtalálnia a saját útját.
A teológus az Egyházban él, és hivatása az Egyház szolgálata. A rendszerváltozás előtti negyven év során a magyar teológia jóllehet szűkösebb körülmények között, mégis megállta a helyét, és gyakran nemzetközi hírű képviselőket adott a nagy Egyháznak.
Az Istenkereső tudósok című kötet arra törekszik, hogy bemutassa azokat a teológiai szempontból meghatározó személyeket, akiknek életútja már lezárult, tanításukat összegezni lehet, bel- és külföldön egyaránt maradandót alkottak, és publikációikkal, iskolateremtő tevékenységükkel, valamint nemzetközi elismertségükkel döntő módon hatottak a magyar katolikus teológiai gondolkodásra és műveltségre.

Tartalomjegyzék

Bevezető
ALSZEGHY ZOLTÁN SJ (1915-1991)
1. Életútja és munkássága
1.1. Alszeghy Zoltán mint jezsuita szerzetes és pap
1.2. Alszeghy Zoltán mint a teológia tanára és teológus
1.3. Alszeghy Zoltán mint lelkivezető
2. Teológiai gondolkodásának meghatározó pillérei
2.1. Bizalom a kereszténység megújulási képességében
2.2. Folyamatosság a hagyomány értelmezésében
2.3. Történeti tudat a hit megértésében és befogadásában
3. Az „e világi” állam szerepe
4. Alszeghy Zoltán jelentősebb művei
BÉKÉS GELLÉRT OSB (1915-1999)
1. Életútja és munkássága
2. Bánáti naplójegyzetek – 1975 júliusából
3. Békés Gellért jelentősebb művei
3.1. Szerkesztett művek
3.2. Újszövetség-fordítások
3.3. Önálló művek
BOROS LÁSZLÓ SJ (1927-1981)
1. Életútja és munkássága
2. A teremtő és megváltó Isten
2.1. A teremtő Isten
2.2. A megváltó Isten
3. A teremtett és megváltott ember
4. Az ember jövője
5. Értékelés
6. „Mennyországgá alakítom magam azokért, akiket szeretek”
7. Boros László jelentősebb művei
CSANÁD BÉLA (1926-1996)
1. Életútja és munkássága
2. A liturgikus lelkiség kérdései
3. Csanád Béla jelentősebb művei
CSERHÁTI JÓZSEF (1914-1994)
1. Életútja és munkássága
2. „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen”
3. Cserháti József jelentősebb művei
3.1. Önálló írások
3.2. Szerkesztett könyvek
3.3. Folyóiratokban megjelent tanulmányok
ELŐD ISTVÁN SchP (1912-1990)
1. Életútja és munkássága
2. A kis út
3. Előd István jelentősebb művei
3.1. Könyvek, jegyzetek, kötetben megjelent írások
3.2. Folyóiratokban megjelent tanulmányok
FÉLEGYHÁZY JÓZSEF (1906-1982)
1. Életútja és munkássága
2. Az Egyház a korai középkorban
3. Félegyházy József jelentősebb művei
3.1. Könyvek, önálló kiadványok, különlenyomatok
3.2. Tanulmányok, cikkek
3.3. Ismertetések, egyéb írások
GÁL FERENC (1915-1998)
1. Életútja és munkássága
2. A felfeszített Krisztus elhagyatottsága
3. Gál Ferenc jelentősebb művei
IVÁNKA ENDRE (1902-1974)
1. Életútja és munkássága
2. Filozófiatörténet, eszmetörténet, kultúra
3. Patrisztikus kutatások
4. Szent Gellért görög műveltségének problémája
5. Ivánka Endre jelentősebb művei
KECSKÉS PÁL (1895-1976)
1. Életútja és munkássága
2. A bölcselet története főbb vonásaiban
3. Kecskés Pál jelentősebb művei
3.1. Önálló művek
3.2. Szerkesztői munkák
3.3. Folyóiratokban megjelent tanulmányok
KOSZTOLÁNYI ISTVÁN (1903-1977)
1. Életútja és munkássága
2. Istennek alkotása, minden, amit teremtett, jó
3. Kosztolányi István jelentősebb művei
3.1. Könyvek, fordítások
3.2. Folyóiratokban megjelent tanulmányok
MEHRLE TAMÁS OP (1912-2002)
1. Életútja és munkássága
2. Mehrle Tamás jelentősebb művei
MÓCSY IMRE SJ (1907-1980)
1. Életútja és munkássága
2. Mócsy Imre teológiai gondolatai
2.1. Az evangéliumok hitelessége
2.2. Ádámtól Krisztusig I.
2.3. Mi a Biblia?
3. Mócsy Imre jelentősebb művei
NYÍRI TAMÁS (1920-1994)
1. Életútja és munkássága
2. „anima est quodammodo omnia, a szellem valamiként minden”
3. Nyíri Tamás jelentősebb művei
RADÓ POLIKÁRP OSB (1899-1974)
1. Életútja és munkássága
2. A liturgia kérdése a zsinaton
3. Radó Polikárp jelentősebb művei
3.1. Biblikus művek
3.2. Liturgikus művek
REZEK ROMÁN OSB (1916-1986)
1. Életútja és munkássága
2. „Nagy teológus”? – Ugyan, ne tréfáljatok!
3. Rezek Román jelentősebb művei
3.1. Önálló írások
3.2. Fordítások
SÓLYMOS SZILVESZTER OSB (1920-2006)
1. Életútja és munkássága
2. Bencés szellem – bencés lelkiség
3. Sólymos Szilveszter jelentősebb művei
SÖVEGES DÁVID OSB (1917-1996)
1. Életútja és munkássága
2. Hagyomány és haladás az Egyházban
3. Söveges Dávid jelentősebb művei
SZÁNTÓ KONRÁD OFM (1920-1999)
1. Életútja és munkássága
2. A katolikus Egyház története
3. Szántó Konrád jelentősebb művei
3.1. Önéletrajza
3.2. Egyháztörténeti munkái
SZÖRÉNYI ANDOR (1908-1969)
1. Életútja és munkássága
2. Ősszüleink elveszett paradicsoma
3. Szörényi Andor jelentősebb művei
TARNAY BRÚNÓ OSB (1924-2007)
1. Életútja és munkássága
2. Ingadozó-e mai teológiánk?
3. Tarnay Brúnó jelentősebb művei
VANYÓ LÁSZLÓ (1942-2003)
1. Életútja és munkássága
2. Az Egyház Jeruzsálemi Szent Kürillosz katekéziseiben
3. Vanyó László jelentősebb művei
3.1. Szerkesztés, fordítás, önálló művek
3.2. Folyóiratokban megjelent tanulmányok
WEISSMAHR BÉLA SJ (1929-2005)
1. Életútja és munkássága
2. A tudományok ormain: szellemi indíttatás (Szeged, Budapest, Maastricht) és kreatív alkotómunka (Yogyakarta, Róma, München)
3. Megélt teológia: Weissmahr Béla lelkisége
4. Weissmahr Béla SJ publikációi (1960-tól 2005 márciusáig)
5. Ars poetica helyett: egy összefoglaló idézet
6. Weissmahr Béla jelentősebb művei
6.1. Tudományos jellegű munkák magyarul (2005 márciusáig)
6.2. Tudományos jellegű munkák idegen nyelven (2005 márciusáig)
6.3. Könyvismertetések
6.4. Személyes jellegű (nem tudományos) munkák

  • Kránitz Mihály (szerk.)
  • 1

Friss könyvek a címlapról