A hazaszeretet egyik legkiemelkedőbb eszményképe Jeanne d’Arc, vagyis Szent Johanna, aki a 15. században, félig még gyermekként, egymaga képes volt lángra gyújtani a sárba tiport francia nemzettudatot. Rövid idő alatt olyan hadsereget szervezett, mely felszabadította hazáját az angol elnyomás alól, trónra segítette hitét vesztett királyát, aki ezért 17 évesen kinevezte országa legfőbb katonai parancsnokává – majd hagyta, hogy az ellenség elfogja és máglyahalálra ítélje.Mar Twain regénye a korabeli jegyzőkönyvek alapján történelmi hűséggel mutatja be a középkor e legendás szentjének életútját, hazaszeretetének első fellángolásától a vérpadig. Varázslatos, misztikus világ tárul az olvasó elé: Domremy, az eldugott kis francia falu tündér-lakta erdeje, majd egyszerre a véres csataterek, ahol hősök és gyávák, nemesek és parasztok, papok és polgárok vitatkoznak egymással, miközben fejvesztve menekülnek az előrenyomuló angol sereg elől…