Diana Farington Hook
Ji Csing haladóknak
700Ft
Szállítási költség
Elfogyott
- Példány állapota: jó
- Kiadó: Bioenergetic
- Kiadás éve: 2004
- ISBN: 9639569232
- Nyelv: magyar
- Oldalak száma: 158
Amikor tanácsot kérve kézbe vesszük a Ji Csing érméket, aktivizálódik a tudattalan, és elénk tárja az adott pillanat mintázatát. Ez pedig egyértelmű rendszert teremt, amelyben minden teljes harmóniában és egyidejűségben áll a kozmikus Egésszel és semmi sem a véletlen műve. Az embernek meg kell tanulnia erre a rendszerre és ritmusra hangolódnia.
A Ji Csing az egyik legősibb jósmód. Sokan, sokféleképpen kutatták és magyarázták már, jelentős alkotások, mi több, kultúrák, mint a taoizmus vagy a konfucianizmus alapjául is szolgált – noha „csupán” nyolc ősjel alkotja.
Ezek a jelek – éppúgy, mint a világ jelenségei – folyamatosan változnak, átalakulnak egymásba. A dolgok mozgásának irányát és célját jelenítik meg, melyet a tudata által vezérelt (gyakran sajnos félrevezetett) jelenkori ember oly könnyen szem elől téveszt. Ha megértjük e jelek üzenetét, segítségükkel saját kezünkben vehetjük sorsunk irányítását, és kevésbé érezzük magunkat ismeretlen és szeszélyes erők játékszerének.
A könyvet azoknak ajánljuk, akik komolyabban szeretnének elmélyedni a Ji Csing rendszerében, a trigramok elrendeződésében, a hexagramon belüli vonások jelentésében, valamint a Ji Csing, az asztrológia, a tarot és a számmisztika mélyebb összefüggéseiben.