Szentiday Klára Mária

Két ​kard

500Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Szentiday ​Klára Mária fizikus-villamosmérnökként kezdte pályafutását, egyetemi doktorátusának témáját az optoelektronika tárgyköréből merítette. Dolgozott elektronikai mérőműszergyárban, híradásipari kutatóintézetben, majd főiskolai oktatóként csaknem 28 évet töltött el a Budapesti Műszaki Főiskolán. Öt műszaki könyvet írt, többségüket társszerzővel, továbbá főiskolai jegyzeteket, tudományos közleményeket publikált. Miután visszavonult, érdeklődése a szépirodalom felé fordult, régóta dédelgetett álmait regények formájában valósítva meg. Első regénye, A sárga angyal, 2005-ben látott napvilágot, melyet hamarosan a Két kard követett. Mindkét regény izgalmas és fordulatos, részben társadalmi regény, részben krimi, az olvasót mindvégig izgalomban tartó, érdekfeszítő, cselekményekben gazdag történet. És egyben korrajz! Az első a 70-es években, a második – a Két kard – a 80-as évek végén játszódik, kitűnő érzékkel követve az idők változásait. Ám az olvasó hamar rájön: a letűnt kor csupán háttere, színpadi díszlete az eseményeknek, melyek kortalanok, akár napjainkban is megtörténhetett volna bármelyik, s ki tudja, egyikük-másikuk talán meg is történt… Szereplői különös, érdekes emberek, ki-ki a maga belső törvényei szerint cselekszik, néz szembe a rendkívüli helyzetek, események kihívásaival. Mindkét regény érdeme az összecsapások izgalmas rajza, az igazi emberi érzelmek sokszínű ábrázolása, és mindenekfelett a rejtély, a titokzatosság… Szentiday Klára Máriát még kevesen ismerik, ám nem vitás, hogy két regénye belépőjegyet biztosít számára a krimiszerzők népes táborába.

  • Szentiday Klára Mária
  • 1

Friss könyvek a címlapról