2007 végétől 2008 tavaszáig munkatársaimmal 130 mélyinterjút készítettünk pályájukat éppen elkezdő vagy elkezdeni szándékozó – 25 és 35 éves kor közötti – fiatal felnőttekkel. Vizsgálódásunk a társadalmi hierarchia szinte minden szintjére kiterjedt – a topmenedzserektől a munkanélküliekig. Vizsgáltuk szocializációjukat, pályaválasztásuk indítékait, első munkahelyi tapasztalataikat, emberi kapcsolataikat, szabadidő-eltöltési szokásaikat, identitásaikat, a világról alkotott nézeteiket, jövőképüket és mindezek alapján kirajzolódó habitusaikat. Ebben a tanulmányban a fiatal munkásokat mutatom be. Körükben 40 interjú készült, az interjúkat Benke Zoltán és Omasz Péter készítette.