„Kubainak vagy kubaiak barátjának lenni manapság nem földrajzi s nem megbámulni való érdekességet jelent, hanem világnézetet, sőt tüntetést.” Könyve egyik mondatában fogalmaz így Csoóri Sándor, s e szavak legjobban fejezik ki naplója lényegét. Mert írása nem útinapló a műfaj klasszikus értelmébe: hiszen nem leíró részletek szabályos „ötvözete”, hanem nyugtalan, szenvedélyesen villódzó, lírai beszámoló. Vallomás ez a napló: vallomás önmagáról, a mai modern világról, kavargó eszmékről és érzésekről. És vallomás mindenekelőtt Kubáról, amelyet embereivel, tájaival és legfőképp forradalmi szellemével a költő-prózaíró felejthetetlenül megszeretett. Állásfoglalása: költői és intellektuális hitvallás a szocialista emberségről és eszményekről. Mert az új társadalom eleven példáját kereste és találta meg a forradalom távoli szigetén: „Kubába én nem azért mentem, hogy felfedezzek ezt vagy azt, hanem azért, hogy megtaláljak és megszeressek valamit…”
