Kvasz ​cola után

• Példány állapota: jó

Egy ​nem mindennapos XX. századi magyar sorsot ismerhet meg az az olvasó, aki a könyvterjesztők „minden igyekezete” ellenére hozzájut Mary Halász visszaemlékezéseihez. A szerző élete annyiban rendhagyó, hogy tizenhat éves korában New Jerseyből Kárpátaljára települ vissza, hogy férjhez menjen egy helyi tanítóhoz, Laszota Sándorhoz. Az utóbbi sorsa a közismert anekdotát példázza: a Monarchiában született, Csehszlovákiában nőtt fel, a magyar hadseregben szolgált, majd élete nagy részét a Szovjetunióban élte le, s végül Ukrajnában ment nyugdíjba – s eközben ki sem tette a lábát Ungvárról. A valóság azonban még ennél is különösebb fordulatokat tartogatott számára: szolgált a csehszlovák hadseregben is, nem csak a magyarban, éveket töltött a Gulagon; a cseheknek magyar volt, az oroszoknak szlovák, míg lánya, Aurélia, a kádári Magyarországon „ruszki” volt budapesti munkahelyén. Mindössze két évig tapasztalhatta meg azt, milyen a nem kisebbségi lét, amikor öregen és betegen Kabára költözött a fiához 1998-ban, miután Ungváron szinte minden ismerősük és rokonuk meghalt – családjának sorsa tanúsítja a rideg szociológiai tényeket: a magyarság egyre fogy a Trianon után idegen államokhoz került területeken.
Mary Halász egyéni történelme Amerikában kezdődött, ahová hét hónaposan került ki. (A szerző egész élete során megtartotta amerikai útlevelét, s a visszaemlékezéseit is az abban szereplő név alatt publikálta, noha a házasságkötése után felvette a férje nevét.) Igazi „olvasztótégely” várt rá: a gyerekek otthon angolul beszéltek és a szülők tőlük tanulták a nyelvet, átvették az amerikai szokásokat, „öntudatos” amerikai állampolgárként ünnepelték a hálaadás napját, és a karácsony is más volt, mint Európában. Igaz, a szovjetunióbeli évek során is „más” volt a karácsony (és a húsvét), mint Európában: bezárt ajtók és behúzott függönyök mögött lehetett csak ünnepelni. A fiatal lány élete akkor változik meg gyökeresen, amikor egy hazalátogatás alkalmával megismerkedik Laszota Sándorral: a másodgenerációs amerikai lét helyett többszörös kultúrsokkot is vállalva – az 1930-as évekbeli Kárpátalján uralkodó életkörülmények jellemzésére elég annyit megemlíteni, hogy az angolvécé ismeretlen fogalom volt, s jövendő sógornője azzal fogadta: „A te diplomád a fakanál.” A müncheni döntés, Csehszlovákia széthullása, Kárpátalja Magyarországhoz való visszakerülése és a második világháború szolgált a fiatal házaspár első közös éveinek hátteréül. Az élet itt is furcsa helyzeteket produkált: a magyar csapatok Kárpátaljára való bevonulásakor a férj, Laszota Sándor éppen a cseh hadseregben szolgált… Az orosz csapatok megjelenése 1944 októberében baljós körülmények között ment végbe: a Márai Sándor naplóiból ismert módon zajlott le a terület „felszabadítása”. Még a jobb érzésű orosz tisztek is arra biztatták az éppen hadifogságban lévő Laszota Sándort, hogy meneküljön minél előbb Nyugatra. A család azonban maradt, de ahogy Mary Halász finoman utal a háborúban átélt borzalmakra, férje „idegei már nem voltak alkalmasak a pedagógusi munkára”. Ez a visszafogott hangvétel jellemzi az egész írást: az egyéni és közösségi tragédiák emelt fővel és erős lélekkel való elfogadása, mely erkölcsi győztessé teszi a Laszota családot még a legreménytelenebb helyzetekben is.
A következő évtizedek a „hétköznapi kommunizmus” jegyében telnek: munkatáborral, hajnali sorban állásokkal, rendőrségi zaklatásokkal, beszervezési kísérletekkel és a rendszerre jellemző egyéb jellegzetességekkel. A viszszaemlékezésben az emberi tragédiák sorozata is prózai köntösben jelenik meg: hogyan adta a feleség szó szerint a saját vérét azért, hogy pár rubelre szert tegyen, amit elküldhet a munkatáborban sínylődő férjének, aki viszont ott kuporgatott össze pár fillért, hogy segíthesse családját. A pártapparatcsikok Szovjetuniója mellett azonban létezett egy másik, emberi Szovjetunió is, a kisembereké, akik például Szibériából szinte az életük kockáztatásával juttatták el a rabok leveleit szeretteiknek a „fekete posta” útján. Első kézből szerezhetünk ismereteket arról, hogy a kommunizmus miként próbálta megoldani a nemzetiségi kérdést az értelmiség kiirtásával, a diplomások távoli munkahelyekre küldésével és gazdasági létalapjuk szétrombolásával.
A gorbacsovi politika legfeljebb megkönnyítette a magyar etnikum exodusát Kárpátaljáról: Mary Halász mindkét gyermeke áttelepült Magyarországra, s így a szülők egyedül érték meg az önálló Ukrajna megszületését. Anyagilag, ha lehet, még rosszabb lett a helyzetük, minden megtakarított pénzük elértéktelenedett, és a férj a munkatáborban eltöltött évek kárpótlásaként hatezer forintnak megfelelő összeget kapott… Az „oldott [magyar] kéve” lassan azonban, legalábbis részben, ismét összeáll: a család Magyarországon újfent egyesül: az édesanya a fiával Kabán él, az édesapa teste pedig Budapesten abban a templomban nyugszik, ahol a lányuk sekrestyés.

• Szerző: Halász Mary
• Darab: 1
• Állapot: jó