Latinovits ​verset mond

• Példány állapota: jó

Latinovits ​Zoltán harminc éve halott. Eggyé vált Kosztolányival, József Attilával, Adyval, Tóth Árpáddal…
Eggyé vált a költészettel. Maga a Láng, a Fény Hercege, Tűz a ködben s kiáltás az elveszettek jajszavának erdejében.
A kötetbe Latinovits versmondásaiból válogattam.
Olvassátok, repüljetek és szeressétek! Hiszen poétává nemesedve verselt, ismerve a Hold fényét, a világ változó állandóságát, a szikla ősi tartását, a pipacsok esendőségét – a türkiz illatát, a fák bölcsességét,a színház ősi emelkedettségét, a nap simogatását, a ködöket és forrásokat, a tengereket és tüzeket, a Szeretetet és az égi suhanást…
Tiszta fényű és boldogemlékezetű éjszakákon ott lüktet a végtelenben, mint sajgótüzű forrás. A szemesi temető felé
haladva lélek-zarándoklatok fehér ingű lobogása kísér.
Lángolj, Fejedelem, táncolj a csillagok fátyolában, mondj verseket az égieknek, és vidd tovább bús magyarságunk keresztjét!
Boldog-boldogtalan Hírnök! Ott repülsz az égben, s én újra „megemelem a kalapom mélyen”. Vonatzakatolás. Elvégeztetett.

• Szerző: Latinovits Zoltán (szerk.) · Vészabó Noémi (szerk.)
• Darab: 1
• Állapot: jó