Leselkedő magány (Kolozsvár, 1928) című kötete a háború után eszmélő nemzedék kiábrándulását tükrözi: a költő társadalmi programok helyett a természetben és a művészetben keresi az élet igazi tartalmát. Szépségkultusza nem öncélú esztétizálás, hanem gyógyír keresése a világ sebeire.
