Lódenkabát ​Keleteurópa szegén

• Példány állapota: jó

Hervay utolsó, már csak a halála után megjelent kötetét számos kritikus az életmű legjobb darabjának, betetőzésének tartja. „összecserélhető sorsok térképei / összecserélhető halálok / összecserélhető hitek rézgombjai/ összecserélhető népek belei … / összecserélhető kampók kiakasztott / lódenkabátok a szélben” mondja a kezdővers, és a kötetben is megjelenik a közös sorsú emberek egyéni, de mégis közös nyomorúsága, amelyet még maga Hervay is csak versben, ezekben a fájdalmasan abszurd és végletes versekben tudott ábrázolni, mindössze egyetlen határral idébb, mégis száműzetésben, elszigeteltségben. Az archaikus-tragikus hangnem az ősi, bibliai szenvedéstörténeteket idézi, hogy kozmikus fájdalmáról hitelesen beszélhessen. „Itt minden összecserélhető, felcserélhető mindennel, a haza a hontalansággal, a szülőföld az idegenséggel, a szolidaritás összetéveszthető az értetlenséggel, és anyanyelven is folyik a süketnémák párbeszéde.” (Szilágyi Júlia) „nem kell a fehér-bot remény / megyek előre megállíthatatlanul / hazulról haza” (Kioltották a szemem) És az egyéni sors így jelenik meg: „Átkúszott a határon tizenkét évesen / anyjához kúszott határon át / anyjához ki ottfelejtette / ottfelejtette egy rokonnál hat évesen / kezébe adtak egy papírt hogy hontalan tizennyolc évesen / fia árvája negyvenkét évesen”

• Szerző: Hervay Gizella
• Darab: 1
• Állapot: jó