Lugas tehát: ahol a keményfa asztalnál üldögélhetünk, és tisztázó, önmegismerő sétákra indulhatunk. Lugas: a meditációs gyakorlataim terepe – közben bámulhatom a titokzatosan ismerős diófát, melyet szívós kitartással én mentettem meg a korai fagyhaláltól, azután a meggyvágót, a csélcsap Atalanta-lepkét. Vagy a napozó, fürgegyíkcsaládot: a pulzáló-remegő és kapkodó-cikázó mozdulatokkal operáló kis testeket – a létezés e bámulatos archaikus szépségeit. A pók és a légy csatáját. A vadont, a békét.
