Hatvan esztendeje, mikor a kínai megszállók és orosz fehérgárdisták tépte Külső-Mongóliában győzött a forradalom, a néphatalom írástudó tisztségviselői között dolgozott egy tizenöt éves ifjú, Dasdorzsín Nacagdordzs (1906-1937), ki nem hosszú életét a forradalmi hivatalok, a színjátszás, a tudomány, egészség és betegség, szerelmek, szabadság és rabság s versei között osztotta szét.
A mongol próza és színjátszás egyik megújítója, mégis elsősorban lírai költő, akinek művészete egyszerre táplálkozott a népköltésből, az indiai, tibeti és kínai hatásokat befogadó régi mongol irodalomból, az európai klasszikusok ismeretéből, a hagyományból és a legfrissebb újításokból. Látóhatára a születő mongol nemzettől az egész emberiségig terjed, sőt a messzi bolygókig; képzelete nemcsak a mongol pusztán jár szabadon, hanem a faliképről ismert déli tengereken is.
Nacagdordzs egyik legjellegzetesebb alkotója volt az új mongol irodalomnak, mely abban a forradalomban született, amellyel Mongólia népe az ázsiai középkor hanyatlásából a gyorsan múló huszadik századba lépett.