Keve András, Bankovics Attila
Madarak 1-3.
9990Ft
Szállítási költség
Elfogyott
- Példány állapota: jó
A madarakat mindenki szereti, sokan lesik életük egy-egy kedves mozzanatát a fiókák első szárnypróbálgatásától a fészekrakás örömteli munkájáig. Tavasszal az ő énekük jelzi, hogy vége a keserves télnek – ősszel pedig, ha a vándormadarak csapatait figyeljük az égbolton, tudjuk már, hogy hamarosan megérkezik a fagy.
A Madarak első kötetének terjedelme a Magyarországon előforduló 344 madárfajból csupán 117-et engedett bemutatni. Ezért sem a ritkaságokról, sem a közismert fajokról nem beszéltünk, hanem lehetőleg olyan madarakról, melyekkel a legtöbb másik összehasonlítható. Főleg a legközönségesebb fajok – a gólya, a füstifecske, a házi veréb – hiányát kifogásolták többen is. Most alkalmam nyílik a hiányokat pótolni, noha még így is 112 faj marad ki, gyakori és ritka egyaránt.
Madárfaunánk jelenleg 350 fajt számlál – ez a szám nem állandó. A madarak a legmozgékonyabb állatcsoport, így vándorlásaik során vagy a fészkelési terület kiterjesztése következtében új földrajzi tájakat hódítanak meg. Ezzel magyarázható, hogy a Madarak első kötetében még csak 339, ma, 20 évvel később pedig már tizeneggyel több a hazai fajok száma.
A könyvünkben megtalálható madarak nagy többsége nem a fészkelők, hanem a rendszeres átvonulók közé tartozik s ugyancsak nagy hányadot tesz ki a ritka vendégek sora. Az előzőek őszi és tavaszi átvonulásuk során kisebb-nagyobb számban minden évben felkeresik a pihenésre és táplálkozásra alkalmas élőhelyeket.
- Keve András, Bankovics Attila
- jó