Kósa László (szerk.)
Magyar művelődéstörténet
3990Ft
Szállítási költség
A borítón kisebb kopásnyomok vannak.
Elfogyott
- Példány állapota: jó
- Kiadó: Osiris
- Kiadás éve: 1998
- ISBN: 9633794404
- Nyelv: magyar
- Oldalak száma: 568
Az 1940-es évek elején kiadott ötkötetes Magyar művelődéstörténet után 1997-ben jelent meg először nagyobb szabású összefoglaló a magyar kultúra múltjáról. A munka tematikája sokfelé ágazik, mégis a történetkutató tudományok együttműködéséből egységesen bontakozik ki az a kulturális-civilizációs folyamat, amelyet mai hazájába érkezése előtt, majd 1100 éves Kárpát-medencei története során a magyarság létrehozott, és ami földrészünkbe gyökereztette, egyedi vonásokkal ruházta föl a magyar művelődést. A kötet egyes fejezetei a nagy történelmi korszakokat és stílusáramlatokat követik, azonban nemcsak a szűkebb értelemben vett kultúrát (művészetek, oktatás, tudomány) tárgyalják, hanem jóval szélesebb kitekintéssel az életmódot, a mentalitást, a mindennapi gondolkodást, az ember és természet sokrétű viszonyának alakulását és az egészségügyet is. A könyv kedveltségét és keresettségét, széles körű használatát tanúsítja, hogy első megjelenése után rövid idővel több újabb kiadást ért meg. A jelenlegi kötet tetszetősebb kiállítású, a szerzők újabb részletekkel, kutatási eredményekkel és szakirodalommal is bővítették, képanyagát frissítették.
A kötet szerzői (Bertényi Iván, Bitskey István, Bóna István, Fodor István, Kósa László, Szegedy-Maszák Mihály, Tóth István György és Valuch Tibor) közel ezer év kulturális-civilizációs folyamatát bemutatva ezt a régi hiányt pótolják. A politikatörténeti határokra ügyelő beosztás a honfoglalás előtti időktől a közelmúltig a nagy történeti korszakokat és stílusáramlatokat követi, de nemcsak a szűkebb értelemben vett kultúrát (művészetek, oktatás, tudomány) tárgyalja, hanem lehetőleg a teljes civilizáció alakulását (anyagi kultúra, életmód, mentalitás, természeti viszonyok, technika, egészségügy stb.): ebben a tekintetben is újszerű vállalkozás a magyar szakirodalomban. A közelmúltban megjelent politika- és gazdaságtörténeti irányultságú egyetemi tankönyvek sorát ez a művelődéstörténeti összegzés szervesen egészíti ki. A munkát fényképek, rajzok, ábrák, térképek, grafikonok, táblázatok gazdagítják. A könyv a művelődéstörténet szakos hallgatók mellett a történész, az irodalomtörténész, a néprajz és a pedagógia szakosok tankönyve is, de szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat.