A pásztorművészet a népművészetek nagy családján belül is különleges helyet foglal el, hiszen nem a paraszttársadalom szokásaival, mindennapjaival és szépérzékével szoros összefüggésben alakult ki, hanem egy a parasztságtól különváló kis közösség zord, szinte nomád életformája hozta létre. Mindennapi szükségleteik írták elő, hogy legfontosabb eszközeiket maguk készítsék el, s a szép iránti érzékük sarkallta őket arra, hogy használati eszközeiket különféle díszítményekkel borítsák. Díszítményeik évszázadok során sokat változtak: korábban geometrikus mintákkal, később stilizált virág- és állatformákkal, majd figurális jelenetekkel “cifrázták ki” a fa- vagy szarutárgyakat. Manga János a pásztorok életformájának bemutatásával egy letűnt világ természetrajzába avatja be az olvasót. Eleven leírása és a leírást hitelesítő korabeli dokumentumok, valamint a szép tárgyak gazdag “leltára” a pásztorművészetről nemcsak tudományos hitelű tájékoztatást, hanem élményszerű képet is nyújt.
