Emlékszel-e, az ablak előtt hogy ültünk először, s én önfeledten hogy simogattam a kezed? Ülünk ma is, szived vasban. S holnap talán kidobsz, szitkozódva, gyalázva: rohanok az előszobába, remegő karom alig leli, hol a kabát ujja, és testem elnyeli a förgeteg utca. Szörnyedek, mordulok, kétségbeesem s majd felfordulok.
