Mamóka ​meséi

• Példány állapota: jó

Végtelen történet egy vándorló könyvszekrényről, zakatoló vonatokról az élet tapasztalatán

A ​könyveknek megvan a maguk sorsa, ahogy a régi római szerző írja. És ahogy Umberto Eco átértelmezi: a könyvek osztoznak olvasóik sorsában. Így van ez az 1910-es években épült, ódon, hatalmas könyvszekrénnyel, sok-sok könyv otthonával is, aminek már a faanyaga is lassan, kalandosan állt össze, hogy végül szinte bibliai események közepette elkészüljön az alkotójának vasutasszenvedélye folytán feketén csillogó, hatalmas, háromajtós bútordarab.A Fiumét elhagyó, előbb Szegedre majd Rákoscsabára költöző családtól aztán már elmaradhatatlan szekrény végigkíséri Nyolczas Marcsi nagyapjának, majd apjának életét egyre gazdagodva a sokasodó könyvekkel, a körötte zajló történetekkel. Ezeket a lassan már legendává szépülő eseményeket meséli Mamó unokájának, Katuskának, akinek hol a könyvekkel, hol a családi eseményekkel kapcsolatos kérdései egy egész évszázad történelmét villantják fel kaleidoszkópszerűen a nagymamai szeretet és a családi egybetartozás melegségével.
„Édesanyám azt tanította, hogy válogassak, mert több a könyv a világon, mint az időm. Azt is elárulta, hogy a könyv jóbarát. Ha kellett vigasztalt, ha kellett tanított, és ha az kellett, megnevettetett. Ezeket én mind megkaptam ettől a könyvszekrénytől, és a szüleimtől,…” – mondja a teljes életében óvónéniként dolgozó szerző, és a szeretetről szól az is, hogy a sok évtizedes történet végén a könyvszekrényt Katuska örökli.
Fábián István

• Szerző: Nyolczas Marcsi
• Állapot: jó