Még ​mindig veri az ördög a feleségét

• Példány állapota: jó

András Ferenc filmrendező
A ​Veri az ördög a feleségét, András Ferenc első játékfilmjének bemutatója idején jegyezte meg a hazai filmirányítás egyik vezetője: „Ha – évtizedek múltán – csak ez a film maradna meg – mint egy „fekete doboz” – a kortárs magyar filmművészetből, az akkoriak számára ebből szinte teljességgel megtudható lenne, hogy miként is éltünk mi itt, Magyarországon a hetvenes években”. A „hivatal” persze egy kicsit még elgondolkodott a premier előtt, hiszen nem lehetett pontosan tudni, hogy mint is vélekedhetnek „fent” a filmről, kivált a film miniszteriális emberének, értsd: a hatalomnak az ábrázolásáról. Ha hinni lehet a szóbeszédnek, a végleges döntés előtt bemutatták a filmet Kádár Jánosnak és feleségének, akik ez időben épp a balatoni pártüdülőben pihentek. Az első percek döbbent csendje után, harsány nevetések kísérték a vetítést. Ezzel a film szabad utat kapott, s kimagasló kritikai és közönségsikert aratott a mozikban, idehaza és külföldön egyaránt. Tegyük hozzá gyorsan: kevés első film robbant be a kortárs magyar filmművészetbe oly osztatlan elismeréssel, vitathatatlanul bizonyítva a rendező tehetségét, mint András Ferenc debütáns alkotása, a Veri az ördög a feleségét. Ez a váratlanul jött és nem kevés meglepetést okozó siker némiképpen elfedte azt az egyáltalán nem feledhető tényt, hogy a film rendezője már több mint egy évtizede dolgozik „filmközelben”, a filmszakmában. Érettségi után a televízióhoz kerül, a Magyar Televízióhoz, ahol három-négy évi mindenes, „lóti-futi” munka vár rá, mígnem adásrendezői státusba helyezik. Ezek a látszólag elvesztegetett évek, valójában igazi „tanuló évek”, egyrészt a szakmai ismeretek, fogások-szokások elsajátítását illetően, másrészt az akkori televíziós munka – ne feledjük a hatvanas évek közepén vagyunk! – sokrétűsége és sokfélesége következtében, hiszen a riportoktól a szórakoztató produkciókon át komoly irodalmi műsorokig „mindenféle valóságot” kellett a legkülönbözőbb műfajokba fogni. Aztán a szerencse is „besegített”: 1966-ban fogott hozzá Révész György Minden kezdet nehéz című filmjéhez, amelynek Illés György volt az operatőre – ehhez a filmhez hívják másodasszisztensnek. Beléphetett a régen vágyott világba, a filmgyárba. (A rendező elbeszélése szerint ez a vágy akkor ébredt benne, amikor – gimnazistaként – egy kis epizódszerepet kapó Herskó János Két emelet boldogság című filmjében.) Majd hamarosan Ranódy László Aranysárkány című filmjének stábjában tölti be ugyanezt a munkakört, ahonnan Fábri Zoltán keze alá kerül, az Utószezon másodasszisztense. Soha rosszabb mestereket! Ranódy és Fábri kétségkívül a magyar filmhagyományok legnemesebb követői, az irodalom ihlette filmezés korszakos alakjai. E nem akármilyen „tanuló évek” után következik az igazi(?) tanulás: 1968-ban felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, osztályfőnöke Szinetár Miklós, meghatározó igényű tanárai: Fábri Zoltán és Makk Károly.

• Szerző: Kelecsényi László (szerk.)
• Darab: 1
• Állapot: jó