Mit kívánhat a sorstól, akinek bokája karcsú, dereka nádszál, haja, mint a selyem, szeme, mint a tűz, aki őseitől magas társadalmi állást és súlyos milliókat kapott örökül, akiért bolondul a férfi, akit irigyel a nő, aki fényes operából drága estélyre, déltengeri szigetéről hófedte hegyek síparadicsomába siklik, akit hűvösen előkelő vőlegény kísér a bálba és forró szerető vár az ágyban, akinek nercbundáján, igazgyöngyén vagy akár falatnyi fürdőruhácskáján újságok sokasága csámcsog, s akiben ráadásul szikrázó szellem, hatalmas írói tehetség párosul kitartó munkabírással?Semmit, gondolhatnánk mi, egyszerű halandók. Kezia Saint Martint azonban nyomasztja rangjának súlya, viszonyainak homályossága, nem leli létének értelmét, keresi önmagát. Míg a szenvedély szavát követve meg nem járja a poklok poklát, s irgalmatlan szenvedésen át el nem jut a józan önismeret tiszta világába.
