„Iskolás éveimben nagyon szerettem a tanáraimat. Olyan csodalatot és tiszteletet váltották ki belőlem, hogy kötelességemnek éreztem megvédeni őket osztálytársaim durvaságától. A tanárok felesleges kínzása felháborított. Még olyankor is, amikor rossz jegyeket adtak. A rossz jegyek semmit nem szamitanak, akkor hat miért kell bántani ezeket a gyenge, védtelen lényeket? Emlékszem egyik osztálytársamra. aki nagyon ügyesen, nesztelenül odalopózott a biológiatanárunk mögé, és a gerincoszlopán keresztül kihúzgálta az idegeit, melyeket aztán szétosztott közöttünk. Sok mindent lehetett fabrikálni ezekből az idegekből, például hangszereket. Minél elnyűttebb volt egy ideg, annál szebben szólt. A matematikatanárunk egészen más volt, mint a biológiatanár. Az ő idegei teljesen használhatatlanok voltak. Ellenben a koponyája teljesen kopasz volt, s ez lehetővé tette, hogy egy körzővel tökéletes köröket rajzoljak rá.” „Nem is tudom, mikor írtam a Mindegy című kötetben szereplő novelláimat..
