Endrei Judit

Mindörökké ​férfi

500Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Létezhet-e ​jobb téma a nő számára, mint a férfi? Hát hogyne! De azért róluk is lehet beszélni… Számomra ez már-már kötelesség is, miután megjelent a Mindörökké nő című könyvem. Ez tehát most a Mindörökké férfi, amely az örök férfi arcát, tetteit és lelkét igyekszik felvillantani – sok nő segítségével. Van kiről írni, hiszen az emberiség históriájának legismertebb alakjai túlnyomórészt férfiak voltak. Persze, nemcsak a múlt neves művészeit, tudósait és uralkodóit mutatjuk be – ezúttal férfiúi mivoltukban –, hanem mai hírességek, férfiak és nők is megszólalnak meglepő nyíltsággal beszélve a másik nemmel való kapcsolatukról, a küldetésükről és mindennapjaikról. A nagyvilág férfijairól – női szemmel – alkottak véleményt, külhoni tapasztalatokkal felvértezett kolléganőim. Az Én-térkép című fejezetben genetikus, szociológus, pszichológus, szexológus, „illatológus”, divatszakértő és szépítész hívja fel a figyelmet a férfiak megmaradt evolúciós lehetőségeire – és az önmagukkal való nagyobb fokú törődésre. Valójában erről szól az Egészség-fejezet is, kicsit másfajta szemszögből értékelt helyzetet tárva elénk. Kalandos befejezésnek szántam a „férfias játékokról” szóló részt, amelyben a mai világ lehetséges kihívásait kereső urakkal találkozunk. A könyv legnagyobb kihívása persze az, hogy tetszik-e majd a kedves Olvasónak, szívesen forgatja-e, újabb és újabb érdekességet találva benne. Bízom benne, hogy így lesz, és találkozunk a kötet lapjain.

  • Endrei Judit
  • 1

Friss könyvek a címlapról