Jeff Rovin

Mortal ​Kombat

7990Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:

-Döntöttem – mondta Shang Tsung – kihagyok egy évet. Nem vagyok már fiatal, Kung Lao, és úgy érzem, legjobb lenne, ha ebben az évben valaki mást hagynék magam helyett harcolni.
A mennydörgés mind hangosabb lett, ahogy a nagy és nehézkes alak elkezdett felemelkedni a sötétségből. Bizonytalan volt emberi formája, de több, mint nyolc láb magasan állt, és -úgy tűnt- nem a szokványos mennyiségű végtagja van.
A bronz bőrű lény iszonyatos ordítás közben négy izmos keze közül a felsőkkel elképesztően nagy mellkasát döngette, míg az alsó kettővel türelmetlenül nyúlt Kung Lao felé. Mind a négy alkarjának izmai feszültek a vas kézelő alatt, amelyek bilincsként fogták körbe csuklóit, és háromujjú alsó kezein a vastag ujjak mindegyike küzdelemért könyörögve görbült be.
Shang Tsung szemei gonoszul fénylettek.
– Kung Lao, szeretném bemutatni neked a bajnokomat. Akárhogyan is, ha ezek után még meg tudsz szólalni, hívhatod a nevén, amely: Goro.

  • Jeff Rovin

Friss könyvek a címlapról