L. Simon László (szerk.)

Munkás, ​paraszt, értelmiség munkaverseny lázában ég!

1490Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Úgy ​tűnik, még mindig nincs itt az ideje annak, hogy a személyes érintettség érzése nélkül lehessen szólni Magyarország 1945 utáni évtizedeiről, oly módon, hogy egyformán nélkülözzék a szavak a türelmetlenség értelemhomályosító vétkét és a néven nem nevezés semmitmondó felelőtlenségét. Nem a bűnbánati jellegű vagy az önelégült vallomások hiánya szembetűnő, hanem az elhatározásokat, választásokat indokoló igazolni kívánó, ám a tetteket és az alkotásokat egyaránt felmérő összegzések elmaradása. Nehézzé teszi a tisztánlátást ma még az is, hogy emlékeiktől szétbogozhatatlanul élnek egymás mellett, bár egyre csökkenő szó a kor közszereplői, akik a politikától és a hatalomtól ugyan távol maradtak de egyaránt ki voltak szolgáltatva annak: azok, akik a kisiklott valóság éveit építették, s azok, akiknek ellenére építették. Amíg pedig a diktatúra szellemi vagy testi utódai a történtek eltussolásában eljelentéktelenítésében érdekeltek, addig természetesen egykori áldozataik gyermekei, vagy akik velük azonosulnak, az ellenkezőjében.

Tartalomjegyzék

Buda Attila: A vas és az acél országa (Bevezető tanulmány)
„Bombát vetünk, gránátot a multra”
Fodor József: Piros fejfák
Szüdi György: Felszabadulás
Simon István: Jövőnkre vésett dátum
Földeák János: Sztálin elvtárssal
Berda József: Bölcsőhegyi kiáltás
Vészi Endre: Budapest
Kónya Lajos: Honfoglaló
Juhász Ferenc: Szögecselők
Jánosy István: Háztetőn
Illyés Gyula: Cserepező
Illyés Gyula: Az építőkhöz
Somlyó György: A Sztálin-téren
Somlyó György: A vas, a selyem és a tiszta szó
Képes Géza: Levél egy népi kollégistához
Kónya Lajos: Katonák
Gellért Oszkár: A három hegycsúcs
Somlyó György: Petőfihez
Zelk Zoltán: Öt év
Kis Ferenc: Életemből
Juhász Ferenc: Kezek
Lukács Imre: Vörös csillag arany kalásszal
Vasvári István: Hála
Gellért Oszkár: Soroksár
Kónya Lajos: Szabad világ
„Pártom, te kardos angyalom”
Jankovich Ferenc: Sej, a mi lobogónkat…
Kuczka Péter: Mi vagyunk
Zelk Zoltán: A pártos éneke
Nagy László: Tavaszi dal
Csanádi Imre: Ilon
Pál József: Szónok a röpgyűlésen
Lukács Imre: Anyám beszél…
Eörsi István: Anyám
Szüdi György: Párttag lettem
Kónya Lajos: Párthelyiség
Aczél Tamás: A néppel és a Párttal
Hajnal Gábor: A pártkongresszus elé
Aczél Tamás: Sem az ima, sem a fegyver
Lukács Imre: A béke ifjúsága
Lányi Sarolta: Látomások
Zelk Zoltán: Oly egyszerű
Simai Mihály: A Párt
Somlyó György: A Komszomol Ujpesten
Nagy László: Ifjuság dala
Somlyó György: Április
Gereblyés László: Válassz
Várnai Zseni: Uj vértanuk
Hollós Korvin Lajos: Május elsejére
Benjámin László: A nép kiált velem
Kónya Lajos: Itélet
Zelk Zoltán: Ezt hallom én!
Ancsel Éva: Felköszöntő
Sebők Éva: Plakát
Szüdi György: Leninhez méltón
Gábor Andor: Csendes beszélgetés az elvtárssal
„Ötéves tervünk szép fűzére”
Tóth Gyula: Tájkép
Devecseri Gábor: Terv
Somlyó György: Az Ötéves Terv elé
Kónya Lajos: Levelek a szanatóriumból
Simon István: Induló
Kuczka Péter: Költségvetés
Keszthelyi Zoltán: A tervkölcsön sorsolására
Asztalos Sándor: Szabad életünk törvénye
Hegedüs Zoltán: Óda a fővároshoz
Eörsi István: Kazincbarcikai jegyzetek
Aczél Tamás: Magasból
Aczél Tamás: Enyingi járás
Keszthelyi Zoltán: Vésztői gépállomás
Szüdi György: Csillebércen
Vészi Endre: Vasuton
Hegedüs Zoltán: A 200. trambusz
Zelk Zoltán: Teremtés
Nagy László: Zuhatag
Polgár István: Villany
Juhász Ferenc: Dal a traktorról
Vasvári István: Előre traktorok
Horváth István: Telefont szerelnek
Vozári Dezső: A takács és a gép
Fodor József: Kőtörő
Polgár István: Ember a dülőn
Csanádi Imre: Rizsföldek
Bóka László: Szebb az új
Cseres Tibor: Régi-új szavak
Tóth Gyula: Állami Áruház
Tamási Lajos: Újabb hidat és ujabb gyárat
Ladányi László: Teremtő béke
Földeák János: Bolsevik honfoglalás
Szüdi György: Varázslók és óriások
Darázs Endre: Fiatalok
Szécsi Margit: Munka után
Benjámin László: Márciusi ifjak
Kuczka Péter: Nem adom senkinek
Vészi Endre: Anyagból kél a tanítás
Takács Tibor: Itthon
Zelk Zoltán: Vers a hazáról
Kelemen Sándor: Egy rózsadombi villában
„De szép e népet elvezetni okos szavakkal otthonába…”
Bihari Sándor: Lelkévé válni egészen…
Kuczka Péter: Könyvnapi induló
Kónya Lajos: Nem volt hiába
Kuczka Péter: Beszélgetések
Tóth Gyula: Ragyog az ég
Vészi Endre: Kultúrház
Rákos Sándor: Kultúrotthon avatására
Reményi Béla: Tükörbe nézünk
Eörsi István: Rákosi Egyetemváros
Zólyomi Erzsébet: Örökre áldom
Takács Tibor: Analfabéta-tanfolyam
„Róla, Aki a világnak kovácsa”
Hajnal Anna: Sztálin
Kuczka Péter: Róla, Aki a világnak kovácsa
Juhász Ferenc: Téged köszönt most
Vészi Endre: Sztálinhoz
Devecseri Gábor: Te adtál életet!
Zelk Zoltán: A hűség és a hála éneke
Darázs Endre: Díszmenet
Keszthelyi Zoltán: Üdvözlet Sztálinnak
Devecseri Gábor: Terjed a fény
Aczél Tamás: Sztálin
Asztalos Sándor: Őt dícsérjétek!
Bihari Sándor: Sosem felejtem…
Gellért Oszkár: Sztálin figyel s beszél
Nagy László: Faluban
Madarász Emil: Kreml
„A mindent látó szempár örökre becsukódott”
Nagy László: A mindent látó szempár
Simon István: Pár percnyi csend…
Képes Géza: Sztálin él, tanít
Kövesi Endre: Mozdonyok sípja
Devecseri Gábor: Míg ember él a földön
Méray Tibor: Az Ő nevével
Lányi Sarolta: Ma is vezet
Kónya Lajos: Kétmilliárd szív
Eörsi István: Sztálin
Simon István: Elégia
Tamási Lajos: Esküszünk néked, Sztálin elvtárs
Radványi Barna: Az ifjúi had esküje Sztálin ravatalánál
Szüdi György: Esküszünk néked, Sztálin elvtárs…
Ancsel Éva: Sztálin elvtárs halálára
Tímár György: Egy világ véste be nevét…
Donga György: Eskü
Vészi Endre: Megtervezted, megalkottad
„Ének Rákosi Mátyásról”
Lukács Imre: Hazatérés
Rajcsányi Károly: Szabad május
Benjámin László: Mindennap győzelem
Zelk Zoltán: A nép szívében
Szüdi György: Ünnepelünk
Reményi Béla: Mit adjak én?
Devecseri Gábor: Reménysége volt ő a magnak…”
Darázs Endre: Rólad beszélünk
Képes Géza: A szabadság dala
Aczél Tamás: Az első szóról
Urbán Ernő: „Azé legyen a föld, aki megműveli!”
Kónya Lajos: Egy pohár bor
Rákos Sándor: Ének Rákosi Mátyásról
Hegedűs Zoltán: Úgy köszöntsd Őt
„Nekivaló szemüveget az ördögbe’ sem találtak”
Petrovácz István: A szemüveg
Gerényi Tibor: Az élő cáfolat
L. Simon László: Utószó

  • L. Simon László (szerk.)
  • 1

Friss könyvek a címlapról