Pályánk elején fiatalos lendülettel, “majd én megmutatom” felkiáltással leginkább csak a gyermekek értelmi képességeit fejlesztettük. Elárasztottuk őket furfangosabbnál furfangosabb feladatokkal, feladatlapokkal. Teltek az évek. A ránk bízott gyerekek szépek is voltak, okosak is, de valami mégis hiányzott. Szociálisan nem voltak elég érettek, nem kovácsolódtak össze igazi kis közösséggé. Egyre jobban foglalkoztatott bennünket a gondolat, vajon hogyan érhetjük el, hogy gyermekeink toleránsabbak legyenek egymással, képesek legyenek kompromisszumokra, tudjanak bizonyos célok érdekében együttműködni. A közösségi nevelés sziszifuszi és kevésbé látványos része a munkánknak, de szerintünk kiemelt jelentőségű. Az EMBERRÉ nevelés számunkra a legfontosabb feladat, és hisszük, hogy óvodásaink további életére meghatározó jelentőségű.
