Nagy magyarok élete

• Példány állapota: jó
• Kiadás éve: 1914
• Nyelv: magyar
• Oldalak száma: 144

A XIX. század hajnalán ajándékozta meg nemzetünket a Gondviselés Vörösmarty Mihállyal. A századnak hajnala volt az 1800-ik esztendő, ám a nemzet jobbjai reménytelen, csüggeteg lélekkel néztek a jövendő felé. Szendergő nemzetet talált itt a XIX. század hajnala. Néhány lelkes író élesztgette a hitet jövőnkben, de igen szűk körben s igen csekély hatással. Sok jel arra vallott, hogy Árpád büszke népe meghal lassú, gyalázatos halállal. A lassú haldoklás szomorú kora volt a XIX. század első negyede, csak itt-ott pislogott az ébredezés halvány sugara, mígnem felvirradott az 1825-ik esztendő s vele új korszak nyílt meg nemzetünk életében. Midőn tizenhárom évi szünetelés után megnyílt a pozsonyi országgyűlés, a nemzet ébredezni kezdett a halálos szendergésből s egyszerre két nagy esemény töltötte meg hittel a csüggedő lelkeket: Széchenyi fellépése volt az egyik, s egy nagyszerű költői alkotás megjelenése a másik. Széchenyi nagylelkű alapítványával megvetette a magyar tudós társaság alapját 1825-ben, s ugyanabban az esztendőben jelent mege gy fiatal költő első nagy műve, a Zalán futása, mely nemcsak mint költői mű, de mint hazafiui cselekedet is korszakalkotó. A fiatal költő Vörösmarty Mihály volt, aki korszakos művében a sivár jelenből visszavezette nemzetét a dicsőséges multba, honszerző Árpád korába, hogy a letűnt nagysága képeinek visszavarázsolásával önérzetet, öntudatot öntsön a süllyedő, tespedő nemzet lelkébe. Dicsőítvén a multat, siratván a jelent, a jövőt alapozza. Felrázza a szunnyadó nemzeti önérzetet: szabad-e elveszteni e hont, melyet Árpád vérrel szerzett nekünk?
Nemcsak tárgyánál fogva volt mély hatása a fiatal költő művének. A magyar költői nyelvnek addig nem ismert szépségei valósággal elbűvölték ama kor olvasóját. A magyar költői nyelvnek, a nemzeti költészetnek új és dicsőséges korszaka nyílt meg Zalán futásával, s költője, a pusztanyéki gazdatiszt fia, egyszerre a nemzet legnagyobb költője lett s díszes helyét meg is tartotta eladdig, míg fel nem tűnt egünkön üstökösként Petőfi Sándor neve.