Nagy meséskönyv

• Példány állapota: jó

Előszó
HÓFEHÉRKE
Volt egyszer valamikor egy szépséges-szép királyné. Tejben fürdött, rózsalevélbe törülközött, száz szolga leste a parancsait, mégsem volt boldog, merthogy gyermeket nem adott neki az Isten. Egyszer egy zord téli napon is ezen emésztődött, ahogy ablaka előtt ült és varrogatott. Hullt, hulldogált odakün a hó, mintha párnát repesztettek volna. Nézte a királyasszony a hópelyhek hullását, addig nézte, míg kitárta az ablakot, kihajolt a hóhullásba. De véletlenül megszúrta ujját a tűvel, három csepp piros vére hullott a fehér hóra.
Óh, be szép, óh be szép! – sóhajtott a királyasszony. – Ha énnekem ilyen kisleányom lenne: fehér, mint a hó, piros, mint a vér, feketehajú, mint ablakom fekete fája!…

JANCSI ÉS JULISKA
Sem itt nem volt, sem ott nem volt, az Óperenciás tengeren is túl volt, de mégis inkább egy nagy-nagy erdő mellett, élt egyszer egy szegény favágó, annak felesége és két gyermeke. A fiúnak Jancsi, a kislánynak Juliska volt a neve. Egyszer szörnyű nyomorúság szakadt az országra. A szegény favágó semmit sem keresett, a betevő falatjuk is fogytán volt már. Este, mikor lefeküdtek, hiába forgott-forgolódott az ágyában, a gondok miatt csak nem tudott elaludni.
– Istenem, Istenem, mi lesz belőlünk? – sóhajtotta. – Mi lesz ezekből a szegény gyerekekből? Holnapután már kenyeret sem adhatunk nekik!…

PIROSKA ÉS A FARKAS
Volt egyszer egy édes kicsi lány; mindenki szerette, aki csak látta, de legjobban mégis a nagymamája. Azt sem tudta, hogyan kényeztesse, mikép becézgesse, mivel keresse kedvét kis unokájának. Egyszer vett neki egy szép piros bársonyfőkötőt, azt a kis leány annyira megszerette, hogy azontúl mindig csak azt hordta. Azért elnevezték Piroskának. Egyszer azt mondta neki az anyja:
– Nézd, Piroskám, a nagymama beteg, vidd el neki ezt a bort meg kalácsot, talán meggyógyul tőle. Hanem vigyázz, kislányom, ne térj le az útról, ne futkoss, mert eltöröd az üveget, akkor aztán nem lesz a nagymamának bora. Köszönj szépen, mikor bemégy a szobába, ne kukkants be előbb minden sarokba!…

A TIZENKÉT KIRÁLYLEÁNY CIPELLŐI
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak tizenkét leánya, egyik szebb, mint a másik. Vigyázott rájuk a király szörnyen, hétfejű sárkánynál éberebben. Nagy terem volt a hálópalotájuk s mikor aludni tértek, rájuk zárta a király az ajtót, még vaspántokat is rakott rá, valahogy ki ne szökhessenek, be se juthasson senki emberfia. Mégis, mégis, minden istenadta reggel, mikor kinyitotta az ajtót, szétszaggatva, lyukas talppal, agyonnyűtten találta a küszöbön mind a tizenkét leány cipellőit. Látszott, világosan látszott, hogy táncoltak az éjszaka, úgy rúgták szét a cipellőiket, de senki sem tudta, hol járhattak. Végre kihirdette a király, hogy aki kitalálja, hol táncolnak éjnek-éjszakáján a leányai, arra hagyja halála után az országot s az feleségül választhat egyet a leányai közül. De aki ki nem találja, annak elütteti a fejét. Nemsokára jött is egy királyfi, az vállalkozott a nehéz feladatra. Örült a király, megvendégelte a királyfit, este pedig elvezette a szobájába; az éppen a királykisasszonyok hálópalotájából nyílott. Ott volt a királyfi nyughelye, onnan kellett volna meglesnie, hová mennek el éjszaka a kisasszonyok táncolni. De bizony nem leshetett meg szegény feje semmit; mert alig ült le az ágyára, nagy álmosság szállta meg hirtelen; bekoppant a szeme, aludt reggelig, mint a holt. Reggelre ott volt megint a sok széttáncolt cipő a küszöbön. Második, harmadik napon sem ment ez másként, ekkor letelt a próba ideje, elütötték a királyfi fejét. Sokan jöttek még utána szerencsét próbálni, de fejével lakolt valamennyi, a királylányok meg vígan táncoltak tovább…

• Szerző: Jakob Grimm · Wilhelm Grimm
• Darab: 1
• Állapot: jó