Naplóm ​a történelemnek IV.

• Példány állapota: jó
• Kiadó: Trikolor
• ISBN: 9638713968
• Nyelv: magyar
• Oldalak száma: 800

A ​Naplóm a történelemnek, 1941–2000 című gyűjtemény négy vaskos kötetben, több mint háromezer oldalon mutatja be Fekete Gyula közéleti munkásságát. A szerző az elmúlt évtizedeknek nemcsak tanúja, de az évtizedek közéletének egyik fontos szereplője, s amennyire lehetett alakítójaként közreadja tapasztalatait, gondolatait, harcainak történetét. Aki a kor történetét kutatja, annak forrás lesz a kutatásaihoz Fekete Gyula négy kötete, és ha becsületesen akar elemezni, értékítéletet mondani a korszakról, akkor ki sem kerülheti, hogy ezekről a lapokról is tájékozódjon. Ez már csak azért is nélkülözhetetlen, mert bizonyos tényekről csak így szerezhet tudomást, nem is szólva arról, hogy például a Kádár-korszak fél évszázados történetének természetét, főbb jellemzőit az ilyesfajta tájékozódás nélkül nehezen tudja megközelíteni. Ha ennek a hatalmas írói-közéleti életműnek leginkább hangsúlyos témáit akarjuk kiemelni, melyek újra meg újra elénk állnak a napló lapjain, akkor első helyen a népességfogyás ügyét kell említenünk. Az aggodalom már meglepően fiatalon készteti arra, hogy tényekkel, adatokkal alátámasztva figyelmeztesse a társadalmat a magyar népesség rohamos fogyásának a veszélyeire, majd egyre tragikusabb következményeire. Folyamatosan kárhoztatja ezért elsősorban a mindenkori kormányokat, de magát a társadalmat is. Azt a magyar társadalmat, amely mintha maga is le akarna mondani az életről, amelynek egyre inkább terhes a gyermek vállalása és széles rétegein egyre erősebben uralkodik a fogyasztói lelkület, az önzés, az „éljünk magunknak” életfelfogása, mely már nemcsak tudatát, de elemi erkölcsi érzékét és természetes emberi ösztöneit is kikezdte. Az immár vitathatatlanul tudatos és szervezett rombolás kiváló eszköze a Fekete Gyula által is oly következetesen ostorozott sajtó, illetve média. Naplója – ha nem is teljességében, de lényegét tekintve – kiváló adalékok tömegével járul hozzá a Kádár-rendszer, ezen belül az Aczél-korszak jellemzéséhez és megértéséhez. Az olvasó elé tárja az írószövetségi eseményeket, a tokaji írótábor, írók egyéni civil háborúját az aczéli kulturális politikával szemben, és fordítva: a hatalmi, pártközponti erőfeszítéseket az írókkal, műhelyeikkel és az Írószövetséggel való leszámolásra vagy manipulatív ellehetetlenítésére. A módszerek és eszközök bizonyos fokú változatosságát jelzik például Csoóri Sándor, Csurka István ellen indított politikai hadjáratok leírása is. A Napló időben is pontos képet ad arról, ahogyan a nyolcvanas években egyre erősebben bontakozik ki az ellenállás – előbb kisebb, majd nagyobb értelmiségi körökben, döntően az irodalmi életben és az Írószövetség körül – a hatalmi arroganciával és a pártpolitikának a szellemi életben való térhódításával szemben. A rendszerváltás előkészületei egy évtizednél is jóval hosszabb időszak eseménytörténetébe ágyazódanak, nagyjából 1968-tól, többek között a fiatal írók lakitelki találkozóján át, a tizenkilencek leveléig a Politikai Bizottsághoz, illetve Kádárhoz, a Bethlen Gábor Alapítvány szervezéséig, majd a Tiszatáj megszüntetése elleni szervezkedésig, végül a monori, majd 1987-ben a Lakitelki Találkozóig. Ez a találkozó már közvetlenül a rendszerváltás folyamatának kezdetét jelentette a „subások” (ahogy a népieket a titkosszolgálat elkeresztelte) szervezésében. A Napló 3. kötete (1985-1992) döntően már az MDF születéséhez és eltorzulásának, átváltozásának történetéhez szolgál fontos adalékokkal, majd a 4. kötet a 2000. évig a már rendszert váltott Magyarország közállapotairól szól, vissza-visszatérve szükség szerint a Kádár-korszak bizonyos eseteire és a rendszerváltó évekre, a Magyar Demokrata fórum eredeti szándékaival összevetve az Antall-kormány és személy szerint Antall József tevékenységét. Az eredeti szándékot Fekete Gyula nagyon helyesen bizonyos „harmadik út” irányában jelöli meg. „Voltaképp új rendszert kellene építeni a közösségi s az egyéni érdek szintézisére alapozva” – írta még 1984. október 23.-án. Bárhonnan közelítünk az eredeti szándékok és a társadalmi várakozások tartalmához, 1990-től máig azokból semmi sem valósult meg, mindennek inkább az ellenkezője. Fizikai és erkölcsi- szellemi létünkben legyengítettek az elmúlt évtizedek és az elmúlt húsz esztendő a rendszerváltás óta. Az egész rendszerről is számos helyen közli lesújtó véleményét, újból és újból lerántva a hazugságpolitika, a rablópolitika képéről a demokrata álarcot. Alábbi (1996-os) megállapításának igazságtartalma sohasem volt nyilvánvalóbb, mint napjainkban: „…a bolsevik és a hazai márkájú „liberalizmus” ebben a három tulajdonságban nem egyszerűen rokon, hanem vegytisztán azonos: a hatalomvágy megszállottja s a nemzettudat és az erkölcs gyilkos ellensége. Hiszen ezeket – míg léteznek – soha le nem győzheti.”

Részletek Dr.BÍRÓ ZOLTÁN irodalomtörténész könyvismertetéséből: Hitel 2008. június. Szemle.