Ne ​lőjetek a szóvivőre

• Példány állapota: jó

A kormányszóvivő nem kap veszélyességi pótlékot. Pedig megérdemelné. Veszélyes mesterség ez. Kicsit hasonlatos a filmbeli bohócéhoz, aki átszellemült arccal szedi kedvesének a virágokat – az aláaknázott réten. Kicsit gondolatolvasó, aki kitalálja és kitálalja: mit mondana magas főnöke – mondjuk, a miniszterelnök -, ha maga szólalna meg, de ő nem szólalt meg. És kicsit pap, akinek tudnia kell, hogyan lehet a magasröptű igéket világosan, közérthetően közvetíteni az istenadta és mindenkor leválthatatlan néphez.
Szerepe miatt azután gyakran össze is tévesztik azokkal, akiknek a nézeteit tolmácsolja, s ennek nem csak előnyei vannak. Tudjuk, hogy régebben a királyok hajlottak az egyszerű megoldásokra. A jó hírek hozóit busásan megjutalmazták, a rossz hírekkel érkező hírnököket lefejezték. Nekem úgy tűnik, alapvető változás ma sincs e tekintetben.
1984-88 között, diplomáciai pályafutásomat meglepetésszerűen megszakítva, az első magyar kormányszóvivő lettem. Azt hiszem, az emberek nagy többsége örömmel és érdeklődéssel fogadta, hogy valaki kitárja előttük a korábban titokzatos kormányzati termek ajtóit, és beavatottá teszi őket. Még ma is nagyon sok ismeretlen-ismerős üdvözöl barátságosan az autóbuszon, a földalattin vagy a színházak előcsarnokában.

• Szerző: Bányász Rezső
• Darab: 1
• Állapot: jó