Németh László eklézsiájában

• Példány állapota: jó
• Kiadó: Püski
• Kiadás éve: 1997
• ISBN: 9639040266
• Nyelv: magyar
• Oldalak száma: 301

Protestantizmus és irodalom
Vallását nem kérdezzük már régóta az embernek; az egykori viták elcsöndesedtek. A keresztes és csillagos tornyok egymásnak integetnek, papjaik – mint az Illyés-vers beszéli – vasárnap délután barátságos harcsa-torra hívogatják egymást. S együtt szólnak az emberért, a személyiségért; az ökuménia jegyében. magam is ismerek Amerikában élő magyar tiszteletest, aki huszonnégy nyelven keresztelt – természetesen nemcsak református szülők gyermekeit -, s álltam hosszú számkivetettségből hazai földbe kívánkozó magyar író sírjánál, hol piarista szerzetes imádkozott és református pap hirdette a vigasztalódás igéit. Köztudott igazság: minden vallás adott megtartó értékeket. Csak irodalmunkra, művészetünkre gondolva is: Vörösmartyt, Babitsot, Tamási Áront, Dsida Jenőt a katolicizmus adta a magyarságnak, Berzsenyit, Petőfit, Reményik Sándor evangélikusnak keresztelték, Kriza János, Szabédi László, Bözödi György unitárius tájakról indult, Bródy Sándor, Kiss József, Déry Tibor a Mózes-hitűek világából, s a református religió jegyeit viselte Csokonai és Arany János, Ady, Móricz és Szabó Dezső. S bőven volt, az egyesek életét illetően, a religiók között szövődés is: az evangélikus Petőfi reformátusnak szerette tudni magát. Ady kálvinista lelkét “katolikus szellők2 is “legyezték”, a katolikus Kodály kedvvel, zenésítette a protestáló írásokat, Radnóti érett fejjel katolizált, s Bartók már őszéhez érkezőn kérte bejegyzését az unitáriusok anyakönyvébe. Az egyes religiók a váltakozó idők során módosuló hangsúlyokkal voltak jelen az anyanyelvi közösség életében, még a vallási küldetés elképzelése tekintetében is.
Annyi bizonyos, a magyar művelődés, a magyar irodalom az utolsó négy évszázadban erősen protestáns, s ezen belül inkább református színezetű; sokszor még a katolikus alkotók műveiben is. Ezért kérdezhette a katolikusnak keresztelt, de műveiben erősen protestáns szellemű Illyés a reformáció genfi emlékműve előtt tűnődve: “Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs Kálvin?” Nem hiszem – adta határozottan a maga feleletét.
Magam is azok közül való vagyok, akik egyeznek Illyés véleményével: a kálvinizmus – vagy inkább tágabban a protestantizmus – nélkül már aligha volna magyarság. Szétszóródott volna, felszívódott volna más népekbe. Vagy legalábbis elmosódottabb színt mutatna a térképen…