Norvégia nem mérhető más országokban használatos mértékkel. Itt minden nagyobb, mint másutt: a völgyek, a hegyek, a folyók, a vízesések – olyannyira, hogy az emberben valamiféle csodálattal vegyes alázat érzése támad e fenséges táj láttán. A természet elemi erőinek működése elbűvöl, de félelmet is ébreszt, az ember kicsinynek és védtelennek érzi magát. Mintha a föld teremtésének korába jutottunk volna vissza, bárhol járunk is: a tundra végtelen mezőin vagy Svartisen és Jostedalsbreen gleccsereinél, a szétágazó fjordok között vagy a hatalmas fenyőerdők mélyén. Az ősi legendák éppúgy élnek a Lofot-szigetek havas csúcsain vagy a távoli Spitzbergák ködös tájain, mint a szédítő vízesések tövében.
