Amikor az ember néha fülel elhangzott szavai után, megdöbbenve tapasztalhatja, hogy tulajdonképpen nem ő szólt, hanem “valaki belőle”. Szerb Antal, Dante, Jókai, Thomas Mann, Füst Milán és még sok más író hangja, mondatai hallatszanak. Észrevétlenül belém lopóztak volna?Vagy mégis Borgesnek lenne igaza:”Ők nem te vagy.Nem vált meg téged, amit mások írtak…Ők nem te vagy, mély labirintusáhozLáncolva saját bolygásaidnak….Porrá lesz az az írás is, amelyenMost dolgozol, porrá lesz ajkadonA szó is. Hádészban nincs irgalom,És Isten éjszakája véghetetlen.Anyagod az idő, a szakadatlan.Az vagy, ami ő, minden pillanatban.”Ám, én nem csak a jelen pillanat vagyok. Emlékezem, tehát én vagyok a múlt is, és sejtéseim révén talán egy kicsit a jövő is bennem van.Ez az írás arról a 33 könyvről és íróról szól, akiknek a világlátásából annyi minden elkeveredett saját gondolataimmal és érzéseimmel, hogy ma már nemigen tudom szétválasztani.
