Budaházy Gábor

Önkormányzat és helyi egyházak
Az egyházak szerepe a telelpülések életében

700Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:
  • Kiadó: Keresztény Közéleti Akadémia
  • Oldalak száma: 180

Egy valóban demokratikus társadalomban és politikai rendszerben ?a legfőbb érték az ember?. Ez azonban nem csak a puszta lét védelmének kötelezettségét rója az államra, hanem az emberi személyiség valamennyi szegmensét át kell, hogy fogja. Különösen áll ez az egész embert átformáló, és valami Túlnanlévőhöz kapcsoló világnézettel, a vallással. Ezért szükséges az, hogy a társadalom lehetővé tegye és támogassa nem csak ennek szorosan vett hitéleti megnyilvánulását, hanem a vallásos hitből fakadó szeretet cselekedeteit, vagyis mindazt a társadalom számára is hasznos tevékenységet, amelyet a vallásos buzgalom kíván tenni embertársaiért.

Míg azonban Magyarországon állami szinten rendezett, vagy rendezés alatt áll az egyházakkal való viszony, addig súlyos hiányosság, hogy helyi szinten, az önkormányzatok esetében ez az igen fontos terület a legtöbb esetben csekély, illetve rosszabb esetben semmiféle figyelmet nem kap, hosszú távon rendezett, áttekinthető, és minden partner számára megnyugtató helyzetről nem beszélhetünk. Ezen az állapoton kíséreltünk meg változtatni egy gyökeresen új, átfogó rendszer kidolgozásával és megvalósításával Budapest XIV. és XV. kerületében, a két önkormányzat egyházi felelőseiként. Törekvéseink immár több mint egy éve folynak, és az ez idő alatt felhalmozódott tapasztalatokat, eredményeket kívánjuk közkinccsé tenni azzal a szándékkal, hogy így könnyebbé tegyük az előrelépést ezirányban más kerületek, települések számára.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a következőkben ismertetésre kerülő módszer alapvetően a nagyobb ? több tízezer lakost számláló ? települések esetében bizonyul igazán hasznosnak, ahol minden történelmi felekezet jelen van, felekezetenként akár több egyházközséggel is. Kisebb helyiségekben ugyanis a település szerényebb méretei, az emberi kapcsolatok közvetlensége miatt sok egyébhez hasonlóan az ilyen jellegű nehézségeket is természetes módon megoldódnak, a beavatkozás tehát ? a szubszidiaritás elvének alapján ? nem indokolt. A népesebb városok, kerületek esetében azonban elengedhetetlenül fontosnak tekintjük a viszonyok normalizálását ezen a téren.
Ajánljuk könyvünket mindazoknak, akik valamilyen módon ? elsősorban tisztségviselőként önkormányzati oldalról, lelkipásztorként, hívőként egyházi oldalról ? érintettek az önkormányzat és a helyi egyházak kapcsolatában. Különösen szeretnénk ráirányítani a témára politikusok, teológusok, teológushallgatók figyelmét, de hasznosnak bizonyulhatnak az olvasottak minden érdeklődő számára.

Könyvünk két nagy részre oszlik. Az első részben ide vonatkozó szükséges alapismereteket közlünk az egyházak és az önkormányzati rendszer működéséről, hiszen ezekkel elengedhetetlen tisztában lennie mindenkinek, aki ezen a területen tevékenykedik. A második rész fejti ki részletesen azt az új módszert, melyet az önkormányzati munka során az egyházak vonatkozásában ajánlunk. Ennek során mintegy kézikönyv-szerűen bocsátjuk közre javaslatainkat, gyakorlati tanácsokkal segítve a megvalósítást. Az ezt követő melléklet hasznos adatokat, illusztrációt, valamint segédanyagokat mutat be.

Friss könyvek a címlapról