A 19. század végi, viktoriánus hagyományoktól dohos Anglia irodalmába friss levegőt hozó szellő volt Oscar Wilde (1854-1900), a dandy s világfi, akit írásai alapján embertestbe zárt angyalnak, magánéletének eseményei alapján pedig emberbőrbe bújt démonnak hihettünk.
Ő volt az első író, aki valóban azon erkölcsök – vagy erkölcstelenségek – szerint élt, melyek műveiben megjelentek; az első író, aki számára a műveiben megjelenített morál nem szűnt meg létezni a toll letétele után; s az elsők közé tartozott, akik a legmagasztosabb Művészet kedvéért foglalkoztak a művészettel. „Amikor megírok egy színdarabot vagy egy könyvet, csakis és kizárólag az irodalom érdekel. Ez a művészet. Nem cselekszem sem jót, sem gonoszat, csupán megpróbálok létrehozni valamit, amiben felfedezhető a szépség valamilyen változata.”
Fiatalon magasba emelkedett, kinyitotta azokat a kapukat, amelyeken mások addig még bekopogni sem mertek, hogy a dicsőség és boldogság magaslatainak megismerése után Ikaroszként zuhanjon alá a börtönvilág szakadékába, ahonnan élve igen, de stigma nélkül sosem kehet kimászni.