Csak kevesen tudják, hogy Márai Sándor, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb prózaírója, költőként kezdte pályafutását. Már 14 éves korától rendszeresen írt verseket, melyek többnyire meg is jelentek. 18 éves, amikor Emlékkönyv című első kötetét közreadja, s 1921-ben kiadott Emberi hang című verseskönyvét már az ifjú Szabó Lőrinc méltatja a Nyugatban, megállapítva, hogy “teljesen a mai német líra hatása alatt áll, verseinek olvasása közben elsősorban Werfelre és a Werfelben is meglévő, mérsékelten expresszionista hatásokra gondolunk”. A verseket hamarosan sikeres prózai kötetek követik, majd a harmincas évek elején ismét egy verseskönyv következik, a Mint a hal vagy a néger, melynek kritikusa, Szép Ernő figyel fel arra, hogy Márai a modern lírában is gyakran megőrzi a rímeket és az önvallomás formáit, ha nem is hagyományos értelemben. “…a Márai-féle eszméletnek ritka áhítatát, ünnepi fájdalmát kapja az ember a verses füzetben; gyermeki szívösszeszorulást, a halál…”
