Prelúdium és fúga

• Példány állapota: jó

Ahogyan Max Planck olyan szívhez szólóan mondta.
– Hölgyeim és Uraim, az anyag önmagában nem létezik. Hozzátehetjük: saját tulajdonság-készletéből nem képes jelenállapotába hozni önmagát. A hullámállapot lokalizációját – hogy egy dolgot megbízhatóan, az idő folytonosságában, saját, jellemző állapotában és adott helyén találunk – csupán kvantumszintű kölcsönhatásainak köszönhetjük. A kvantumszint hullám-állapotú kereszt-kötései az adott struktúrák biztos fenntartói, az emanáció nyitottságának környezeti stabilitásunkat hordozó korlátozói. Kölcsönhatás hiányában ezen adottságok végtelen vagy határtalan kiterjedésű hullámfüggvény-állapotukban, mint még meg nem valósult, de meghatározott tulajdonságú lehetőségekként léteznek.
Hogy valami tartósan az, ami; hogy makroszkopikus entitásként önazonossággal, egzisztenciális létmóddal rendelkezik – a természeti környezetünkre, benne önmagunkra, kiterjedten magára az Univerzumra gondolok-, ez az állapot egyetlen módon létezhetik: a Teremtő szüntelen újrakeletkeztető akaratában. Az emanációban. Lét-tartama is ennek megfelelően csupán a másodperc milliomodának milliomoda. Ennyi a jelenpillanat lokális valósága. Az Univerzum mérete már a teljes időt magába zárja. Térbeli tágassága: az idő pontos helye. A tér és az idő egymást feltételező és egymásba átváltó, a hullámállapotból, a mozgási és gravitációs helyzetből eredő egylényegű anyagtulajdonság.
Nincs miről beszélni. Létünk nem valamiféle kilökött, Istentől idegen, a tér-idő határtalan torkába odavetett ősanyag saját okán szerveződött kombinációja. Mert a létünket kialakító és hordozó: Istennek önvalója. Semmilyen jelzővel nem definiálható tulajdon része. Jelen-pillanati kölcsönhatásaiban, a teremtés folyamatosságában nekünk ajándékozott szüntelen szándéka.
A determinált, tulajdon-testű isteni alap: melyben megtámaszkodhat a szabad akarat. Ne legyen kétségünk: Magában Istenben, az Ő részeként létezünk. Nem segít rajtunk elidegenítő, távolító tér-idő képzetünk. Isteni kötődésünknek, teremtett mivoltunk lelki megélésének gátja. Félelmünk szülője. Fia látásunkat tér-idő fogságától megszabadította. Vagyok, aki vagyok. Tér-időfüggetlen. Ekként jelentette ki önmagát. Nem láthatjuk az Atyát – csakis általa.
Tér-idő képzetünk szülője a teremtésben rejtező magasabb rendű elv – az entrópia. Az idő irányának – egyetlen okú – létrehozója. Struktúrák, sokaság nélkül az időnek nem születik meg a linearitása. Az entrópia elve biológiai létmódunk alfája-ómegája. A magasabb rendű entitások – a legösszetettebb struktúrák – szüntelen, az egyed testi pusztulásában és elmúlásában megnyilvánuló lebontása.
A Szellem – Eletet teremtő – örök önpusztítása. Minden vallás célja: Egzisztenciánkat a tér-időtől függetlenné tenni. Szellemünket önállapotába visszahelyezni. Az entrópiában születő, megújuló élet mintáját követve – önmagunkat a másiknak szellemi-lelki eledeléül felajánlani.

• Szerző: Keményfi Gábor
• Darab: 1
• Állapot: jó