„… e kézirat a Tolnai-próza (eddigi) csúcsteljesítménye. Olyan mű, amely már végképp megszabadult a költőiségnek a prózában sokszor zavaró túlburjánzásától, s az esszé nem mindig áldásos reflexióitól. Olyan prózával van dolgunk, amely műfajilag letisztult formában mutatja fel azt a közérzetet, világlátást, létérzékenységet, amely Tolnai legszuverénebb sajátja – utánozhatatlan, elleshetetlen.”
(Juhász Erzsébet recenziójából)
