A monográfia egy sajátos, huszadik századi társadalmi réteg, a pusztai cselédség tárgyi és szellemi kultúrájának teljes keresztmetszetét nyújtja a zselici cselédség tükrében. A közel egymillió főre becsült, szinte kizárólag magyar etnikumú, katolikus vallású és sokgyermekes pusztai cselédség, mely a kapitalizálódó hazai nagybirtokrendszer legalsó szintjén élt teljesen kiszolgáltatva „földesurának”, az ország termőföldjének mintegy felét művelte, anélkül, hogy egyetlen talpalatnyi földet magáénak tudhatott volna. Eperjessy Ernő a zselici cselédek 1900 és 1950 közti életét a bérezéstől a lakásviszonyokig, a ruházkodásától a zenei életig, a családi kapcsolatok szerkezetét az iskoláztatásig, a vallási szokásoktól a naptári ünnepekig a maga teljességében mutatja be, mégpedig hajdanvolt cselédek visszaemlékezéseinek felhasználásával, számos fekete-fehér fotó, vers, mese- és dalszöveg, kotta, illetve forrásidézet, interjúrészlet kíséreten.
