Berecz Ágnes (szerk.) · Petrőczi Éva (szerk.)

Reneszánsz ​kaleidoszkóp

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

2008 ​májusában a Károli Gáspár Református Egyetem és a Ráday Gyűjtemény – mint egymást segítő, földrajzi és lelki-szellemi közelségben is lévő testvérintézmények – közös konferenciát tartott Reneszánsz kaleidoszkóp címmel. A címmel azt kívántuk érzékeltetni, hogy ez a tanácskozás nem kitüntetetten a reneszánsz irodalomnak, művészet- és építészettörténetnek, csillagászatnak, zene- orvoslás- és kerttörténetnek, illetve néprajzi vonatkozású (boszorkányos) témáknak kínál fórumot, hanem mindezen tárgyköröknek együttesen. Ez a széles merítés – legalábbis nagyon reméljük – nem ment sem a konferencia, sem az anyagából szerkesztett könyv rovására, éppen ellenkezőleg, nagyon reméljük, hogy egyfajta jótékony „interferencia” érzetét kelti majd az Olvasóban, azaz Mindazokban, akik érdeklődnek az emberiség kultúrájának e nagyon intenzív, nagyon színes korszaka iránt. S jó okunk van feltételezni azt is, hogy – miként az óvatosan mozgatott kaleidoszkóp színes üvegszilánkjaiból – e kiadványból is ki-ki pompázatos reneszánsz kaleidoszkópot tud összerendezni a maga számára.

  • Berecz Ágnes (szerk.) · Petrőczi Éva (szerk.)
  • 1

Friss könyvek a címlapról