Émile Zola

Róma

700Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:
  • Kiadás éve: 1964
  • Nyelv: magyar
  • Oldalak száma: 580

Éjjel ​sokat késett a vonat Pisa és Civitavecchia között, úgyhogy Pierre Froment abbé, huszonöt órai fárasztó út után, csak reggel kilenc órakor érkezett meg végre Rómába. Mindössze egy bőröndöt hozott magával, könnyedén ugrott le az érkezők tömegének kellős közepébe, félretolta az odasieőt hordárokat, ő maga vitte könnyű poggyászát, alig várva, hogy végre egyedül legyen és körülnézhessen. Közvetlenül az állomás előtt, az Ötszázak terén, a járda mentén nyitott kis fogatok sorakoztak, Pierre beült az egyikbe, maga mellé helyezte poggyászát, és megragadta a címet a kocsisnak: – Giulia utca, Boccanera-palota. Szeptember harmadika volt, hétfő, derült egű, lágy, könnyű reggel. A kocsis, ragyogó szemű, fehér fogú, gömbölyű kis ember, rámosolygott a papra, mikor a kiejtéséből ráismert, hogy francia. Ostorával rácsapott sovány gebéjére, és a tiszta, vidám római kocsik gyorsaságával útnak indultak. De szinte nyomban hátrafordult. – épp csak egy kicsi tér bokrai mellett haladtak el, s máris…

Friss könyvek a címlapról