Előszó
Míg mellettem álltál s enyémnek tudtalak,
Legboldogabb ember voltam a nap alatt,
Csapongó kedvemnek alig volt határa,
Oda se néztem az élet sok bajára,
Kaczagva, dalolva jártam a világot,
Nem is jártam, hanem szárnyakon repültem,
De mióta te is itt hagytál engemet:
Édes feleségem, beh megcsendesűltem!
Pedig a te karod, ölelő két karod
A szabadságomnak korlátokat szabott,
Rab voltam egy kissé, szolgaságra vetve,
Ki nem mehet mindig, a merre szeretne;
Csakhogy az a rabság olyan édes volt ám,
Boldog szolgaságom oly örömest tűrtem !
Vége rabságomnak, szabad vagyok s mégis,
Édes feleségem, beh megcsendesűltem!
