Ha valaki egyszerre szenved siketségtől és pszichés betegségtől, az különösen balszerencsésnek tűnik. A siketekkel közvetlenül foglalkozó szakemberek számára azonban régóta ismeretes, hogy ezek az emberek pszichológiai szempontból fokozottan érzékenyek. Különösen igaz ez azok esetében, akik korán elvesztették hallásukat. A súlyos fokú hallásvesztés nem csak a beszédre és a kommunikációra van hatással, hanem komoly következményekkel járhat a tanulás, az érzelmi fejlődés, illetve a szocializáció terén is. Épp ezért meglepő, hogy a legtöbb úgynevezett fejlett országban a siket emberek mentális egészségének kérdését struccpolitikával kezelik. A szolgáltató intézmények hiánya párhuzamba állítható az egészségügyi szakemberek képzésének elégtelenségével. Nagy probléma, hogy nincs a siket emberek mentális egészségére vonatkozó világos útmutatás.
