Sólyommadár

• Példány állapota: jó

Sólyommadár útrakél
Szederjes-kék az égbolt-a hőségtől. Végesvégig a rónán perzsel a nap. Az izzóvá forrt levegő délibábosan rezeg az ólmos-bágyadtan kókadozó fűszálak felett. Hetek óta eltömődtek a jóisten öntöző – csatornái, hetek óta lángol a napgolyó, szikkad az a kevés élet, ami kihajtott a sovány földből. Emberemlékezet óta nem volt ilyen tikkasztó szárazság kisasszony havának utóján.
Az úton hórihorgas vándor huppantgatja a port. Finom szürke felhő kavarodik lába nyomán, a neheze leülepszik hamarosan, a könnyebbje hosszú szalagba csavarodik, elterpeszkedik a mező felett, míg a fűszálak szemenként lehúzzák magukhoz. A vándor gépiesen emelgeti bocskorát. Ha néha meg-megbotlik valami porbamerült, láthatatlan kőben, göröngyben, valóságos tölcsérek szökkennek fel körülötte. A vigasztalan takaró szürkébe fojtja a füvek zöldjét, a ritkás virágok színét, de még a távoli hegyek kék foltjait is.
A vándor elégedetlenül csóválja a fejét. Elátkozott pusztaság ez a magyar róna. Hiába szorítja össze ajkát, az alattomos por lassan lekúszik a tüdejéig és minduntalan megköhögteti. Hiába minden, nincs szabadulás tőle.

• Szerző: Dormándi László
• Darab: 1
• Állapot: jó