Faragó Ottó

Sorozatgyilkosok

4990Ft Szállítási költség info shipping cost

Készleten

  • Példány állapota:

Tóth ​Kálmán budapesti államrendőrségi ellenőr, aki Cinkotán lakik és onnan jár be naponként a Mosonyi utcai laktanyába, kedden éjszaka megjelent a főkapitányság központi ügyeletén és a következőket jelentette: A cinkotai Kossuth Lajos utca 40. számú ház tulajdonosa Kresinszky Márton pesti lakos kedden délután kiment Cinkotára, hogy a háza tatarozása ügyében megbeszélést folytasson a lakóival. Először Takács Béla gyógyszerészhez, régi ismerőséhez ment be, és tanácsot kért tőle, hogy honnan vegyen anyagot a javítási munkához? A gyógyszerész említette, hogy a házban lakott egy Kiss Béla nevű bádogos, ami még 1914-ben, a mozgósításkor hadba vonult. A bádogos műhelye mellett nagyobb kamra van, ebben a kamrában egyszer nagyobb mennyiségű nádat látott. Ezt jól lehetne használni a vakoláshoz. A háziúr azt mondta, rendben van, ha jó a nád, azt fogja használni. Bementek tehát a bádogos árván maradt műhelyébe és kinyitották a kamra ajtaját. Nádat nem láttak odabent, ellenben hét darab egymásra gördített és koporsóhoz hasonló, beólmozott bádogládát találtak a bádogos kamrájában. A háziúr és a gyógyszerész most már kíváncsi volt, mi lehet a bádogkoporsókban? Baltát hozattak és a legfelső hordónak kifeszítették a tetejét. Rettenetes látvány tárult eléjük. Az egy méter hosszú és 50 centiméter széles bádogládában női holttest volt beszorítva. Lyukat vágtak a második ládába, ebből is hullaszag áradt, és ahogyan a vésőt kihúzták, a lyukon szőke helycsomó hullott ki.

  • Faragó Ottó
  • 1

Friss könyvek a címlapról