Czeizel Endre

Sors ​és tehetség

900Ft Szállítási költség info shipping cost

Elfogyott

  • Példány állapota:

Aranyban, ​olajban és urániumban szegény hazánkban legértékesebb természeti kincsünk bizonyosan az emberi tehetség. A kivételes társadalmi teljesítményt nyújtó géniuszok férfi-nő, történelmi korok, földrajzi régiók és származás szerinti vizsgálata viszont egyértelműen azt bizonyítja, hogy e természeti kincsünkkel is rosszul sáfárkodunk: a kivételes tehetségek jelentős hányada elveszett. A veleszületett adottságok valóra váltását Mohács óta a Kárpát-medencében elsősorban a kedvezőtlen családi, iskolai és társadalmi körülmények nehezítették. Emellett azonban a szerző által „sors” faktornak nevezett biológiai hatások sem hagyhatók figyelmen kívül. Így a korai halálozás, amelyet a „Békássy Ferenc-jelenség”-ként ír le. Továbbá a betegségek is gyakorta megakadályozzák, illetve torzítják a tehetség kibontakozását. Legfontosabbnak a szélsőséges kedélyállapotok (a mániás-depresszió és a depresszió) tűnnek, ezek előfordulása gyakoribb a géniuszokban. Részben ez magyarázhatja meg az önpusztítás különböző formáit a kreatív emberek körében, szemben a kivételes értelmi képességűek jobb egészségi állapotával. A homoszexualitás művészek közötti magasabb arányának feltételezett okait is bemutatja a szerző. A könyv legfőbb tanulsága: e legfontosabb természeti kincsünk: a kivételes emberi tehetség sok tekintetében hátrányos állapotnak számít, ezért fokozott pedagógiai, társadalmi és orvosi védelemre szorul.

  • Czeizel Endre

Friss könyvek a címlapról