241459254_1250022498753015_1581973652522552475_n

Tallián Tibor

“Symphonia Hungarorum” – MAGYARORSZÁG ZENEKULTÚRÁJÁNAK EZER ÉVE – KIÁLLÍTÁS A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN 2001. MÁRCIUS 30-OKTÓBER 29./KIÁLLÍTÁSI KATALÓGUS

Elfogyott

Példány állapota: újszerű
Kiadás éve: 2001
ISBN: 963934009x
Nyelv: magyar
Oldalak száma: 241

A millenniumi programok első tervezgetése során, 1997 őszén merült fel a Magyar Zenei Tanács elnökségének ülésén egy nagyszabású zenetörténeti kiállítás gondolata. Az ötletet a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság magáévá tette, különös __ tekintettel arra. hogy kitűnő modell állt előttünk: a Gcscllschaft der Musikfrcunde és a Kunsthistorisches Museum 1996-ban rendezett közös kiállítása a bécsi Harrach-palotában „Die Botschaft der Musik- 1000 Jahre Musik in Österreich” címmel. Elhatároztuk tehát, hogy mi is megrendezzük a magunk millenniumi kiállítását “Magyarország zenekultúrájának ezer éve” címmel. 1998 nyarán már kiváló partnereket is találtunk: a Budapesti Történeti Múzeum a Budavári Palotában méltó helyet kínált az eseménynek, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum pedig gazdag gyűjteményeit ajánlotta fel a magyar zenetörténet bemutatásához. Van-e egyáltalán ezeréves története a magyar zenének? A magyar zenetörténeti felfogás Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence munkásságának eredményeképpen egyszerre alakított ki egy tágabb és egy szűkebb képet. Tágabbat, mert visszanyúlt a honfoglalás előtti időkbe, a Volga menti őshazából hozott népzenei rétegekbe, és – miként Kodály fogalmazott – a magyar zenetörténet fehér foltjait a népzenei anyaggal kívánta kitölteni. Ugyanakkor szűkebbre is vonta a kört. mert a kifejezetten magyar zenekultúrát a sajátosan nemzeti műfajokhoz kötötte. E felfogás szerint tulajdonképpen csak a verbunkos megszületése és hódítása teremtette meg azt a légkört, amelyben a népzene által megőrzött keleti szellem és tartalom a 19. századi kísérletek után megtalálhatta a maga nyugati formáit. Rajeczkv Benjámin, a gregorián ének és a magyar népzene nagy kutatója azonban új szemléletet fogalmazott meg, amikor az új magyar zenetörténet köteteit így vezette be: …..A zenetörténet szemléletében korábban irányadó volt a harmincas évek német befolyását ellenző erőteljes nemzeti gondolat, mely a történelmi folyamatban is elsősorban a magyar sajátságokat igyekezett felfedezni és azok alakulását nyomon követni. Feltűnő, mennyire külön úton járt a művészettörténettől. Míg ott a román, gótikus és reneszánsz típusú építkezés, festészet c< szobrászat megjelenése, kialakulása és virágzása az államalkotásban fontos szerepet játszó kereszténység áramlatainak hazai hullámzását kísérte. […] zenetörténetünkben ezek a momentumok nem jutottak érvényre az anyanyelvű dokumentumok hiánya miatt.” Az újabb történészgenerációk – elsősorban épp Szabolcsi Bence és Rajeczky Benjámin tanítványai – szélesebb körű kutatásai nyomán azonban számos, eddig rejtőző kódex és nyomtatvány került napvilágra, s ezek gondos tanulmányozása, publikálása lehetővé tette zenetörténetünk fehér foltjainak kitöltését. A/ így felbukkant források arra hívták fel a figyelmet, hogy a I 1-13. századi gregorián énekel, a budai királyi udvar olasz, francia, flamand muzsikusainak 15-16. századi tevékenységét, a felvidéki-dunántúli városok cseh. német, osztrák származású, de magyarrá asszimilálódott zenészeinek 17-18. századi működését éppúgy a magyar zenetörténet részének kell tekintenünk, mint a 18. század végi verbunkost vagy a IV. századi magyar operát. Ez az új szemlélet nem cáfolja, inkább teljessé teszi a Szabolcsi Bence által megalapozott koncepciót, a/t mutatja meg, hogy zenekultúránk szervesen illeszkedik bele az európai zenetörténet folyamatába.